Idén ismét hetijegyet nyerhet a Gombaszögi Nyári Táborba az, aki kitölti a GombaKvízt! További akciók és kedvezmények várják azokat, akik már most beszereznék jegyüket a felvidéki magyar fiatalok legnagyobb fesztiváljára, szabadegyetemére és táborába, amely idén július 12 és 18. között várja a látogatókat.
Aki kitölti a tíz kérdésből álló kvízt, egy lépéssel közelebb kerülhet az idei táborhoz. Nem kell doktori végzettség a jó eredményhez, de érdemes átnézni a tábor honlapját, facebook-oldalát, illetve újra meghallgatni Gombaszög tavalyi himnuszát, a Levegőt. Minél több kérdésre válaszolsz helyesen, annál több cédulával kerülsz be a sorsolásra, amelynek győztese egy egész hetes bérletet nyer!
A jegyelővétel a kvíz ideje alatt is működik: április végéig kedvezményes, 33 eurós áron mérik az elővételes hetijegyet.
A tavalyi, szimbolikus 1 eurós belépő pedig idén is jár annak, aki már veterán táborozó, azaz volt legalább a tavalyi rendezvényen, és idén hoz magával két olyan táborozót, akiknek viszont nem volt szerencséje részt venni a 2015-ös táborban. A hagyományhoz híven idén is van két szerencsés járás, amelyeknek lakói ingyen hetibérletet kapnak: A Lévai és a Tőketerebesi járás lakói a jegyre szánt pénzt át is nevezhetik sörpótléknak, hiszen ők idén ingyen táboroznak Gombaszögön!
A közel száz éves hagyományra épülő Gombaszög búcsút vesz Krasznahorkaváraljától. Tizenegy év után a tábor helyszínéül ismét a gombaszögi völgy szolgál majd. A helyszínen már folynak a munkálatok, a szervezők célja, hogy egy barátságos, szép és kényelmes helyszíne legyen a találkozóknak: Új vizesblokk épül, szépülnek a faházak, megújul a közvilágítás, a Föld Napja alkalmából pedig több mint háromszáz fát és cserjét ültettek a Sine Metu PT és a Diákhálózat aktivistái. A szervezők továbbra is várják a csatlakozni vágyókat a következő építő-újító brigádra az
Rövidesen megismerhetjük a tábor koncertprogramját is, érdemes ezért követni Gombaszög honlapját és facebook oldalát!
ATEMPO.sk