Harmadik alkalommal kerül átadásra a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj, melyet 2011-ben a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok naszvadi alapszervezete és Lábszky Olivér énekes-dalszövegíró alapítottak.
Az idei év újdonsága, hogy immár 9 kategóriában osztanak ki díjakat, ahová közel 100 jelölés érkezett február 2-áig. A díjazottakat a Harmónia Kuratórium választja ki, melynek tagjai 2014-ben:
- Agócs Gergely (A Budapesti Hagyományok Háza Népművészeti Műhelyének vezetője)
- Bárdos Ágnes (előadóművész, a Szlovák Televízió Magyar Adásának munkatársa)
- Buják Andor (zeneszerző, zenész, a Ghymes alapítója és a Régimese tagja)
- Csehi Ágota (zongoraművész, a nyitrai Konstantín Egyetem Zenei Tanszékének docense)
- Czajlik József (a Kassi Thália Színház igazgatója, rendező)
- Dóka Zsuzsa (eladóművész, nótaénekesnő)
- Farnbauer Péter (zenész, producer, zenei rendező, hangmérnök, az Elán zenekar tagja)
- Hégli Dusan (koreugráfus, népművész, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője)
- Horkay Tamás (zenetörténész, zenekritikus, középiskolai tanár, művelődésszervező, zongoraművész)
- Hriagyelné Pelle Andrea (népzenekutató, tanár, a Comenius Egyetem Zenetudományi Tanszékének munkatársa)
- Lakatos Róbert (brácsaművész, a kassai Thália Színház zenei vezetője)
- Németh Imre (zeneszerző, zenész, zenepedagógus, a somorjai Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola tanára)
- Póka Egon (zenész, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója)
- Sallai Zsuzsa (az MMGHQ/BMG Publishing zenei terjesztőcég menedzsere)
- Dr. Tari Lujza (a zenetudomány kandidátusa, népzenekutató, egyetemi docens)
- Tóth Tibor (színész, zenész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója) -a kuratórium elnöke
- Vakler Anna (népdalénekes, egyetemi tanársegéd)
- Vida Igor (művelődésszervező, zenész, a dunaszerdahelyi Jazzklub DS rendezvénysorozat és az Are You Free? fesztivál szervezője)
- Zsákovics László (zenész, zenetanár, zeneszerző, előadóművész)
„Az ünnepélyes díjátadóra ezúttal, 2014. március 1-jén, szombaton 19 órától kerül sor a kassai Thália Színházban, ahol fellép a Parapács népzenei együttes, a Sexit rockzenekar, Bertók Tibor hegedűművész, a kassai Csermely Kórus, a Vadkerti-Emmer zenekar, Tobis Titusz énekes és az Ilosvai táncegyüttes. A díjazottakon kívül az est sztárvendége a magyarországi Hold Viola lesz” - tudta meg portálunk Dobosi Róbert szervezőtől.
ATEMPO.sk