Összművészeti előadás és koncert is várja a közönséget március 28-án és 29-én a Magyar Zene Háza kurátori hétvégéjén. A kurátori hétvége házigazdája március 28-án és 29-én Hégli Dusan, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője lesz.
Március 28-án az Ifjú Szivek Táncszínház előadásában a Tánciskola című darab ősbemutatója látható.
Az interaktív családi előadás Közép-Európa hagyományos tánctípusait és dialektusait mutatja be, olyan összefüggéseket és ismereteket közvetítve, amelyekre Martin György munkássága már felhívta a figyelmet, és amelyekről manapság ritkán esik szó.

Este az Ifjú Szivek String Quartet és Ľubomír Gašpar ad koncertet. Az IS String Quartet az Ifjú Szivek Táncszínház darabjainak állandó szereplője, emellett önálló koncerteken is megszólaló formáció. Ľubomír Gašpar a folklór világában nőtt fel, majd a klasszikus és a jazz zene mesterségeit is elsajátította. A cimbalomhoz új szemlélettel közelít: kihasználja annak hangszíneit, és olyan elemekkel ötvözi, amelyek nem tipikusak a hangszerre.
Március 29-én a PUPEK - Minden Kelet és Nyugat között című összművészeti előadás látható.
A darab tulajdonképpen Közép-Európa komplexitásának és részleteinek vizsgálata: a nyolc táncos, a zenészek és az előadók Milan Kundera szavaival mutatnak rá a megfáradt bölcsességekre, lusta általánosításokra.
A PUPEK-et eddig tizenegyszer mutatták be az avignoni La Luna Színházban, meghívták a prágai Švanda Színházba, a pozsonyi Nemzeti Színházba, és a varsói Studio Teatrbe is.
Hégli Dusan koreográfusként és táncpedagógusként eddig mintegy 30 országban dolgozott világszerte, emellett számos táncos és zenei gyűjtés szervezője és résztvevője volt, főként Szlovákia magyarlakta területein.
A néptánc bűvöletében - Hégli Dusan táncművész, koreográfus
Az Ifjú Szivek Táncszínház igazgatójaként elérte, hogy az együttes székházában megnyithassa kapuit Pozsony egyetlen magyar színháza, amely azóta a pozsonyi kulturális élet meghatározó helyszínévé vált.
Hégli Dusan produkcióit a hagyományos tánckultúra hiteles interpretálása és a dramaturgiai szerkezet átgondolt találkozása teszi művészivé. A zene, a színpadkép, a világítás és a viselet éppoly meghatározó részei előadásainak, mint az autentikus néptánc-formanyelv.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: dusanhegli.com, fjú Szivek Táncszínház
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!











