REMEK HÍR: A Petőfi Rádióban szól a Renton and the Error Jam dala! – Az A38 Hajón kezdték az új évet (ATEMPO-INFO)

Dacolva hóval, faggyal, széllel, a héten szerdán Budapesten, az A38 Hajón kezdte az új évet a Renton and the Error Jam zenekar. A Petőfi Rádió stúdiójában egy interjút rögzítettek a Hazudok, hisz elhiszed című daluk kapcsán. A szám a szeptemberben megjelent Rezonál a csendem című lemezükön hallható. Horváth László frontembert faggattuk. Exkluzív infók.

Az énekes, dalszövegíró elmondta

  • Bölcskei Milán basszusgitáros balesete miatt hallottunk kevesebbet róluk az utóbbi hónapokban
  • A Petőfi Rádió hívta őket Budapestre
  • A Hazudok, hisz elhiszed premierje január 13-án, kedden 23 órakor lesz a Nemzeti dal című műsorban
  • És az is kiderült, mikor és hol tervezik lemezbemutató koncertjüket.

 

Renton and the Error Jam

 

Remekül indul 2026 a Renton számára: a héten „begyűjtöttek” egy interjút a Petőfi Rádióban.

„A lemez megjelenése után, mérsékelt sikerrel próbáltam felvenni velük a kapcsolatot. Egyszer csak ők kerestek bennünket. Kiválasztották Hazudok, hisz elhiszed című dalunkat, szóltak, hogy leadnák, mikor tudnánk menni a héten. Végül január 7-én, szerdán utaztunk Budapestre” – kezdi Horváth László hozzátéve, január 13-án adja le először a dalt a Petőfi Rádió, azután bekerül a rendszerükbe.

A gomoly zenekarban doboló Méry Dávidon kívül, a többiek először jártak az A38 Hajón. „Az interjú utáni beszélgetés során további lehetőségek is felmerültek a szerepeltetésünk kapcsán. Ha tehát minden jól megy, nem utoljára jártunk a hajón” – árulja el az énekes. A zenekar lendületét Bölcskei Milán basszusgitáros balesete akasztotta meg tavaly ősszel. A zenész később megerőltette törött kezét, amely így lassan rehabilitálódik.

 

 

„Ezért halasztottuk idénre, február végére, március elejére a lemezbemutató koncertet, amelynek terveink szerint Dunaszerdahely lesz a helyszíne. A Rezonál a csendem című lemeznek jó a fogadtatása, sokaknak tetszett a menet közben megjelent Valaki van a szomszéd szobában című dalunkhoz forgatott videoklip is. Most az a tervünk, hogy CD, esetleg bakelit változatban is kiadjuk az anyagot, amelyet a lemezbemutató koncertre érkező első nézők ingyen megkapnának.

MOST ÉRKEZETT: Ezután már magyarul – Megjelent a Renton and the Error Jam új lemeze (INTERJÚ)

További koncerteket is tervezünk idénre, minden Milán állapotától függ” – zárja rövidre Horváth László, a Renton and the Error Jam frontembere.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Renton and the Error Jam archívum

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM