Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész - közölte a család.
Kálloy Molnár Péter kiemelkedő tehetségű, sokoldalú alkotó volt, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a magyar színházi és filmes életnek. Művészi munkássága, különleges hangja, humora és érzékenysége generációk számára tett maradandóvá számos szerepet és alkotást.
Kálloy Molnár Péter 1970. június 6-án született Mezőcsáton, a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, 1997 óta szabadfoglalkozású művész.
A széles publikum többek közt filmszerepeiből, valamint a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként ismerhette meg, de rendszeresen szinkronizált is. Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő.
VIDEÓ: Kálloy Molnár Péter sikert aratott az Ahogy esik, úgy puffan csapatával
Három szólólemeze jelent meg. Nemzetközi produkciókban is feltűnt, például a Budapest, az Amerikai rapszódia vagy a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben láthatta a közönség.
A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást.
ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!











