Véget ért a közös turné – Komárom, Tornalja, Párkány és Galánta közönsége is állva ünnepelte a két együttest

Hatalmas sikerrel zárult a Hegyeknek völgyében című közös előadássorozat, amelyet a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház és a budapesti Magyar Állami Népi Együttes mutatott be. A turné Tornalja, Párkány és Galánta után Komáromban ért véget és minden állomáson szűnni nem akaró vastaps, álló ováció köszöntötte a táncosokat és zenészeket.

A Hegyeknek völgyében a magyar nyelvterület egymással összefonódó vidékeit idézi meg: a Rábaköztől és a Csallóköztől egészen Zemplénig vezet a színpadi utazás, ahol a nézők a magyar néptánc és népzene gazdag, sokszínű, mégis egymásba kapaszkodó formáival találkozhattak.

„A határ két oldalán fekvő tájegységek bemutatását hét éve egyszer már sikerült színpadra vinnem. Azt az előadást Szerdahelyen, a hazai “példafolyamatos” hagyományőrzőkkel és a magyarországi Muharay Szövetséggel érkező vendégekkel mutattuk be. Most végre megnyílt az alkalom arra, hogy ezt a gondolatot és anyagot két hivatásos társulat közösen vigye színpadra. Nagyon örülök, hogy ez sikerült” – mondta Hégli Dusan rendező.

A komáromi, tornaljai, párkányi és galántai bemutatókon egyaránt érződött, hogy a két társulat közös munkája túlmutat egy színpadi produkción. A záró előadáson elhangzottak szerint „kulturális találkozás jött létre, amely hidat épített emberek, régiók és hagyományok között” – mondta Pál István, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. A közönség mindenhol hosszú percekig ünnepelte az előadókat, sokan kivételes kulturális élményként emlegették az estet. A fogadtatás alapján biztos, hogy a két együttes közös munkájáról még sokat hallhatunk.

 

 

A budapesti Magyar Állami Népi Együttes 1951 óta Magyarország egyik legmeghatározóbb hivatásos tánctársulata. Hivatása a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak gyűjtése, megőrzése és színpadi megújítása. Előadásaikban a hagyományt kortárs színházi formanyelvvel ötvözik, miközben megőrzik annak hitelességét és erejét.

Az idén huszonöt éves Ifjú Szivek Táncszínház a szlovákiai magyar közösség egyetlen hivatásos táncegyüttese. Hagyományos táncelőadásai mellett, amelyeket gyakran saját gyűjtéseiből állít színpadra, interdiszciplináris színházi formákban értelmezi újra a népművészetet, így az élő, gondolkodó és érvényes jelenlétként marad meg a ma színházában – idehaza és külföldön egyaránt.

Az Ifjú Szivek Táncszínház e heti következő előadása a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pupek – Minden kelet és nyugat között című darab, amelyet ezúttal a varsói közönség láthat, november 30-án.

PUPEK (Minden kelet és nyugat között) – az Ifjú Szivek Táncszínház előadása Varsóban

ATEMPO.sk
Fotó: Az Ifjú Szivek és a MÁNE művészei (Ifjú Szivek Táncszínház)

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM