A Magyarországgal szomszédos országok, valamint a Visegrádi Négyek országainak 22 év alatti hegedűsei mérték össze tudásukat a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyen a miskolci Zenepalotában.
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében megvalósuló hiánypótló korosztályos verseny szerves része a FAB háromlépcsős versenyrendszerének és a magyar hegedűoktatás fénykorát, a Hubay-iskola szellemi örökségét viszi tovább.
A régió kilenc országának tehetségeit az ugyanezen országok kiemelkedő hegedűművészeiből és hegedűtanáraiból álló rangos zsűri értékelte, amelynek elnöke idén Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Vonós Tanszékének vezetője volt.
A versenyben részt vett a 13 éves galántai Fehér Filip, aki korcsoportjának a második helyezettje lett, valamint Hubay Jenő művének legjobb interpretációjáért különdíjban részesült.

A Nagydíjat és az ezzel járó 4000 eurót a 14 éves szerb Nina Rakočević vihette haza.
A díjazottak
Első korcsoport
1. Emilia Anastasijević Čikoš (SRB)
2. Nagy Dávid Eduárd (ROU)
Második korcsoport
1. Łucja Pych (POL) és Rastko Savović (SRB)
2. Fehér Filip (SVK)
3. Lottenbach Ilona (HUN/CH/USA) és Nagy Gábor Ferenc (HUN)
Harmadik korcsoport
1. Emilia Linka (POL)
2. Aleksandra Djokić (SRB)
3. Sara Maria Vădan (ROU)
Negyedik korcsoport
1. Hodos Dániel (HUN)
2. Mikhail Gavrilov (TWN) és Matviy Vinh-Kim Thach (UKR/CAN)
3. Juiyen Lee (TWN)
Különdíjak
Hubay Jenő művének legjobb interpretációja: Fehér Filip (SVK)
Mozart-hegedűverseny legjobb előadása: Aleksandra Djokić (SRB)
Paganini-caprice legjobb előadása: Hodos Dániel (HUN)
Hegedűverseny legjobb előadása: Hodos Dániel (HUN)
Bach-szólószonáta/partita legjobb előadásáért: Juiyen Lee (TWN)
Bartók-duó legjobb előadásáért: Kovács Zsolt (ROU)
Bartók-duó legjobb előadásáért: Sophia Beldean (HUN/ROU)
Telemann-fantázia legjobb előadásáért: Łucja Pych (POL)
Virtuóz előadásmód: Kiss Virág (HUN)
Minőségi hangszín: Arianna Luca (ROU)
Minőségi hangszín: Rigó Dorina (HUN)
Bátor előadásmód Jinger Zhang (CHN)
Nulladik korcsoport különdíjai
Muzikalitás és magabiztosság: Kelemen Olga (HUN)
Gyönyörű hangszín: Rostás Rebeka (HUN)
Professzionális színvonalra való törekvés: Gaohaowei Yan (CHN)
Dancla-etűd előadásáért: Pitlik Tihamér (HUN)
A színpadi jelenlétért: Krutek Anna (HUN)
A karakterábrázolásért: Nagy Tamás (HUN)
Az esemény összdíjazása 5500 euró volt. A verseny emellett további lehetőségeket nyit meg a fiatal hegedűművészek nemzetközi karrierútján, hiszen a döntőbe jutók automatikusan indulhatnak a FAB legmagasabb szintű nemzetközi világversenyén, a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen (2026. június 25. és július 3. között), a tovább nem jutók pedig a zsűri tagjainak mesterkurzusain vehetnek részt.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Fehér Filip archívum
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!











