Novemberben kilencedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemle díjátadótáj, mely a magyar vonatkozású zenei videók szakmai versenye. Összeállt a jelöltek listája, ahol felvidéki is helyet kapott, így Szekér Gergő klipjét is vetítik majd a budapesti Akvárium Klubban.
Az év legjobb zenei videóit az elérhető legmagasabb minőségű vetítési technikával mutatják be, két teremben párhuzamosan, szélesvásznon. A Magyar Klipszemle 2015 óta az egyik legfontosabb zeneipari háttérrendezvénnyé nőtte ki magát: találkozási pont zenészeknek, filmeseknek és a kreatív szakma sok más képviselőjének. Az idei jelöltlistán a legismertebb nevek mellett feltörekvő előadókat is találni.
NAPI-KLIP: A párkányi Szekér Gergő újdonságában maximálisan felvállalja magát (+VIDEÓ)
A Legjobb Mobilklip kategóriában a párkányi Szekér Gergő SZ3X című klipje is ott van a jelöltek között.
2025-ben több mint 500 nevezés érkezett, az előszűrés után 280 mű került a short listre, ezekből válogatta össze a zsűri a 150 klipből álló versenyprogramot. A megnövekedett mennyiség és minőség miatt öt új kategóriát is létrehoztak a szervezők, köztük a Legjobb Mobilklip, vagy a Legjobb Budapest díját, így a tavalyi 18 helyett idén 23 szakmai elismerést osztanak ki, összesen 54 nyertest hirdetve.
A november 6-i esti díjátadót Lil Frakk és Miller Dávid vezetik.
A versenyprogramon kívül külön premieres blokk is lesz, ahol a nagyvásznon láthatja először többek között a komáromi Cibi, valamint Figura, Marik Laura és Szotyee új klipjét a közönség.
„A korábbi évektől eltérően idén nem előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában fejtegetjük a zenei és klipes/filmes/reklámos szakma nagy kérdéseit, hanem a MOME Média Design és a CodePunk AI labor együttműködésében izgalmas workshopon hoznak létre a jelentkezők mesterséges intelligencia generált videóklipe(ke)t Molnár Tamás új albumának egyik friss dalához. Ez a workshop egy szokatlan, eddig egyedülálló kísérlet arra, hogy feltörekvő AI-művészeknek lehetőséget adjon a Klipszemle, hogy belekóstoljanak, hogyan, milyen fázisokon és megoldandó problémákon keresztül történik a valóságban egy zenei alkotóval való együttműködés, a közös koncepció kialakításától az elfogadtatásig. Lemodellezzük, hogy a jövőben, a való életben mi vár a jelentkezőkre egy megrendelői felkérés teljesítése folyamán.” - mondta Vermes Orsolya, a Magyar Klipszemle főszervezője.
A zsűri munkájában igén Illés Richárd (production designer, art director, set decorator), Marosi Marcell (kreatív multimédia-tervező), Madar Csaba (tartalomgyártó), Mazzag Izabella (rendező), Rácz Dániel “maddox_” (operatőr), Sebastien Praznoczy (rendező), Sinkovics Judit (jelmeztervező, gyűjtő), Sőke Abigél Lenke (színész), Tasnádi Zsófi (látványtervező), Viszlay Márk (fotográfus) vesz részt.
A kategóriák jelöltjei
LEGJOBB AI VIDEO JELÖLTEK
Beton.Hofi, ANUBII$ - PONT JÓ
BRATAN feat. CodePunk, Fodor Máriusz - GREY DAY
City Of God - Oceans
Elavult feat. Pátkai Rozina - Kirepülés
fllozz - mély levegő
Manuel - Miért vonz jobban az ősz
Wellhello feat. Turan Khan - Late Night Girl
LEGJOBB ALAKÍTÁS JELÖLTEK
fllozz - where's my relief
Légüres tél - Nem félek a farkastól
Majka - Csurran, cseppen
T. Danny - Rockstar
WELLHELLO - PÁLYAUDVAR
LEGJOBB ANIMÁCIÓ JELÖLTEK
6363 közr. Ketioz, Ótvar Pestis, Krúbi, Lil Frakk, bongor, Saiid - PVGEPE
Bohemian Betyars feat. La Caravane Passe - La Bohème
hari_drama - EYELIDS
Máklikőr - Hűtlen tangó
Villő - Séance
LEGJOBB BUDAPEST JELÖLTEK
DESH - EGY ÉJSZAKA
EDEN - Ghost in the Shell
Glsch x DDT - Mérleg
OliverFromEarth x Tamáska Gabi - Ma éjjel
Szalai - Big Jet
LEGJOBB DANCE JELÖLTEK
fllozz - mess
Lenkke_ - Teló
Nomique - Bóbita
Palo Canto ft. Nóvé Soma - Closer to the Sun
Raklap - Esőerdős élmények a kádban
LEGNAGYOBB DILI JELÖLTEK
Aurevoir. - Lassan, kocsis!
Balázs Klári, Korda György - Boldoxülinapot
som som - East of Eden
Susie & the Pills - B.A.F.
Szabikeyz x Juhász Zoli - Patkány
LEGJOBB DIY KLIP JELÖLTEK
6363 - politika
Adam Gollob - Shimmering Blue
Barkóczi Noémi - Sétáló
Blahalouisiana - Az a szerelem
Curta - Lehet rosszabb
LEGJOBB IMAGE KLIP JELÖLTEK
BÖBE & NEON LEON - Buborékok (Bubble up)
Leon ft Giorgio - Édes Kisfiam
Marics Peti ft. Blansch - Csikk
Mehringer x BALKAN VIP, sosehol - SZAR AZ ÉLET
kristoaf, Ruben Gerendas - bele se gondoltam
LEGJOBB KONCEPCIÓ JELÖLTEK
6363 közr. Nash, glsch, pHLaT, Tink - emberem
AZAHRIAH ft. Young Fly - VEMZAVR!
BETON HOFI x AJSA LUNA x HUNDRED SINS x BEATRICK - Tiszalök
BLAHALOUISIANA - AMORE (de nem veled)
David Smart and Joe Broadfoot - OUR ONLY WORLD
Fiúk x Sisi - Vadnyugati
Janet Gruber - Apám szemével
Lil Frakk, Mehringer, Indigo, sosehol - Ha meghalnék
LMEN PRALA - A KARRIEREM LESZ*ROM
milyenferi. - Nemmegvenni
LEGJOBB LÁTVÁNY JELÖLTEK
Bruno - Nintendo
Co Lee - A DZSUNGEL KÖNYVE
Czeglady x Ótvar Pestis x Karyuu - Ég és Föld
Dzsúdló - SÖTÉT
Follow The Flow - Így vagyok szabad
Lakvar - Koga
laurie. feat sosehol - Járatlan
Önnu Jónu Son - Thank You
LEGJOBB MOBILKLIP JELÖLTEK
akamasz - lenn a mélyben
Beton.Hofi - POKOL
BOHÉM X FAKT - NÁLUNK
Doggos - ANYACSAVAR
girlhood - nem fair
Richard Kerekgyarto - Színésznő
SPELLL - City
Szekér Gergő - SZ3X
Trampúr - Ex-Kalauz
Yoko Schwab - Herr Meerrettich
LEGJOBB MOOD JELÖLTEK
cancel. - SELLOUT
Csalogány - Virágot Kamillnak
Csinszka - Intimacid
FILO - Feltámad a tenger
Hocuspony - Metro
LEGJOBB OPERATŐRI MUNKA JELÖLTEK
Csinszka - Felsütött a napsugára
Disiz - ton ventre
ekhoe - ON ME
Grasa x Ekhoe - 111
Ivan & The Parazol - Belle Époque
Lil Frakk - Melegítő
Manuel - Orgonabokor
Pogány Induló - Egy / Kettő
RONY - CSÓK A CSALÁDNAK
Selah Vie - Vándorlunk
Smeci - Crush lidérc
Trillion - The End of Time
WXLFLESS - Kutyák
LEGJOBB ÖTLET JELÖLTEK
Bolondok Aranya - Éji Muzsik
cserihanna - SÖRSEGGŰ LÁNY
FRANKO x OB - FRENCH KISS
Gidnim'Rém - Megnyomkodlak
Honeybeast - Eladó
Mikee Mykanic - TAKA 鷹 (たか)
Szlimmy, DOÓR feat. Co Lee - Röppenjünk
LEGJOBB PERFORMANSZ JELÖLTEK
BALKAN VIP, HUNDRED SINS - POGO
Duckshell - Érkezős Induló
Fiúk - Tükrök
Henri Gonzo és a Papírsárkányok - Fecskefű Vére
Jazzbois - LAM Tones
LEGJOBB RENDEZÉS JELÖLTEK
4Bards feat. Szaffi - Karácsony másnapján
6363 - NEM VAGYOK NORMÁLIS!!!
Analog Balaton - Rajtad
Beton.Hofi - BE VAGYOK ZÁRVA
böiler - Szék
Csík Zenekar - Közbeszólt az ég
Csinszka - Hibrid
Dzsúdló - PRESSO
ELEKTRONIK Kollektíva - LUDAS
Esti Kornél - Takarj el
Henri Gonzo és a Papírsárkányok - Szobrokat vittem a hajón
INDIGO, DAN PINTO, OB - JERIKÓ
Pogány Induló - kettő / kettő
Szászi Petra X Ladányi Jancsó Jákob - Gym Symphony
slow village - kileng a ház
T. Danny - Pletyka
Vodka For Kids - RIP
Young B!te, Neon Leon - Fehér Méz
LEGJOBB STYLING/JELMEZ JELÖLTEK
Beton.Hofi - ANGYALOK
DESH - TALPRA CIGÁNYOK
gyuris, Susa, Szalai - Százszorszebb
Ibbigang - Seg Seg
Szabikeyz x Juhász Zoli - Válassz
LEGJOBB SZTILÓ JELÖLTEK
cancel. - Semmi baj
Czaffy - Megint
Csoky - RIC FLAIR FREESTYLE
Figura feat. Susa, Kisé - p
KKEVIN x VINI - PLEKNI
Mollywood - THC
Ótvar Pestis - ZOMBI 34
Rubenbaby, Ótvar Pestis - 250
LEGJOBB SZTORI JELÖLTEK
Bogi Kalasz - seasons
fllozz - again
Kiscsillag - Nagyon (bummerdiszkó)
T. Danny - Vidéki csajszi
The Hybrid Drummer Duo - EH AH
LEGJOBB TRIPPY JELÖLTEK
6363 közr. Glsch, Lusta Geri - Elmegy az idő
Brenda - Te Falta la Eñe
Osvay Róza x Kebab - Gryll
Palmira - Szellem
Zsé ft. Slapstick? - Ugye érted
LEGJOBB VÁGÁS JELÖLTEK
bongor - HOL A SIKER?
Loophia - 7011
Sipi - Yes Daddy
WXLFLESS x ANUBII$ x Sisi - RENDŐRBÁ
YaBalka ft. Ótvar Pestis - Napraforgó
LEGJOBB VFX JELÖLTEK
Pénzes Máté és a Zseb - Kék dal
Platon Karataev - Odaér
Platon Karataev - Három idő
SABW - DELAYED SLEEP PHASE DISORDER
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!











