A 80 éves Szörényi Levente unokái nem zenei pályára készülnek

Nyolcvanadik születésnapja után Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző pályafutásáról, családi örökségéről, régészeti érdeklődéséről és két unokájáról is mesélt a Duna Családi kör című műsorában.

Amikor én még kissrác voltam - 80 éves Szörényi Levente, az István, a király zeneszerzője

„Amióta az eszemet tudom, apám és baráti köre nagy érdeklődéssel kutatta az ősi múltat, ezért vonzódhatok én is a történelmi témákhoz” – kezdte Szörényi Levente

Hozzátette, e családi indíttatás hívta életre a 2000-es évek elején létrehozott Holdvilágárok Alapítványt, amely a Pilis régészeti emlékeit, eddig feltáratlan leleteit kutatja. A Kossuth-díjas zeneszerző elmondta, bár a régészeti feltárásokban ma már nem vesz részt aktívan, a természet közelségét továbbra is élvezi szőlőbirtokán, ahol fiával, Örssel közösen gondoskodnak a családi borászatról.

 

 

Szörényi Levente a Duna délutáni műsorában azt is megosztotta, hogy büszke kétszeres nagypapa. Unokái, Szellő és Villő szeretik a zenét, de nem művelik. 

„Sok évvel ezelőtt vettem az idősebbiknek egy gitárt, de nem igazán foglalkozott vele. Tanult hegedülni is, de legalább annyira utálta, mint én, meg Szabolcs bátyám. Persze, nem kell zenésznek lenni, csak azért, mert Szörényi a nagyapjuk. Jó közönségre is szükség van” – jegyezte meg mosolyogva az István, a király rockopera és számos közkedvelt zenemű szerzője.

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Oláh Tibor / MTVA

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM