Teljes A Dal 2025 döntős mezőnye. Március 29-én este a nyolc finalista produkció szimfonikus változatban mutatkozik be a Dunán és a Petőfi Rádióban. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Balassa Krisztián vezényli. A közönségkedvenc megnyeri a nemzeti dalválasztót és ezzel a „Magyarország dala 2025” címet.
Idén először két felvidéki formációnak szoríthatunk, két dalt is támogathatunk a döntőben. Ott lesz a rozsnyói Pál-Baláž Karmen Patocska Olivérrel az oldalán az Álmok-kal, valamint a Felvidéki Jazz Land a Kicsikémmel.
A DAL 2025: Itt a népies reggae – Leforgatta a Kicsikém klipjét a Felvidéki Jazz Land
A hetek óta tartó versenyben szereplőket már csak egy lépés választ el a győzelemtől. A fődíj klip- és lemezkészítési lehetőség a közmédia felajánlásával. A győztes dal előadója mellett a másik hét fellépő is részesül a zenei karrierje építésére fordítható nyereménnyel.
A második elődöntő továbbjutóival kialakult A Dal 2025 döntős mezőnye. Az Asphalt Horsemen zenésztársuk emlékére írt szerzeménye jazz műfajban is elvarázsolta a zsűrit és a közönséget, így a Mesél a szél március 29-én újra bizonyíthat.
A Kicsikém swing változata a Felvidéki Jazz Landtől fergeteges hangulatot varázsolt a stúdióban és másodikként jutott a legjobb nyolc közé.
Zabos Regina és KÁTÉ Mást ölelj című dala harmadik helyezettként került közelebb a fődíjhoz. Az ítészek Borbély Richárd Nagyapám című dalának szavaztak még szombaton bizalmat.
A döntő páratlan lehetőséget nyújt az előadóknak: nagyzenekarral adhatják elő dalukat. A Gypo Circus X Szirota Jennifer a Szél úgy beszél… című dalt hozza vissza szimfonikus verzióban.
Pál-Baláž Karmen & Patocska Olivér az Álmok című dalt adhatják elő vadonatúj hangzással.
A mindent eldöntő utolsó adásban az emberi kapcsolatok jelentőségéről szóló KFK-val érkezik a PINKERS, Szabó Ádám pedig a születendő gyermekének írt Örök hűséggel versenyez.
A Szandi, Gubik Petra, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi alkotta zsűri a nyolc dal elhangzása után pontozza a produkciókat 10, 8, 6 illetve 4 ponttal, az összesítés alapján alakul ki a legjobb négy versenydal mezőnye. A négy legtöbb pontot szerző dal közül a nézők SMS-ben küldött szavazatokkal választják ki a győztest. A legtöbb voksot szerző dal nyeri a versenyt.
A Dal 2025 döntő szombaton 19:35-től a Dunán és a Petőfi Rádióban.
EZ, ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: archívum
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!