A DAL 2025: Ma támogassuk a Felvidéki Jazz Landet – este összeáll a döntő mezőnye

A második elődöntő áthangszerelt dalaival jön ma este a közmédia dalválasztója, ahol a Felvidéki Jazz Land is színpadra áll.

„Örülök, hogy nem rockot kért a zsűri. (nevet). Szeretjük a swinget, kiváló dzsesszmuzsikusok a zenekar tagjai. A swing nagyon közel van a dzsesszhez. Elárulom, már A DAL 2025 előtt rakosgattam magamban a Kicsikémet dzsesszbe, folklórba, swingbe. Végül az a swing ritmus maradt, amit megálmodtam.” – mondta a portálunknak adott interjúban Csonka Andreas, aki elárulta kikkel bővül ki a zenekar a színpadon.

Swingbe álmodta a Kicsikémet – Csonka Andreas örül, hogy nem rockot kért a zsűri

 

 

Újabb extra produkció várja A Dal 2025 nézőit. Az előző adásban a show zsűrije adott elő egy megzenésített Jókai-verset a bicentenárium alkalmából, szombaton pedig Dánielfy Gergő és a tavaly Petőfi Zenei Díjat nyert Parno Graszt teremt táncos hangulatot közös dalukkal.

Swing-átdolgozást kapott Gájer Bálint szakmai tippjeivel a Kicsikém a Felvidéki Jazz Landtől és a Kettesben önmagammal a Z!ENEMitől

A Nem felejtem népdalként versenyez a döntőbe jutásért, Bihal Roland Palya Beával dolgozhatott együtt. Borbély Richárd Nagyapám című dalának rock verziójához Keresztes Ildikó több évtizedes szakmai tapasztalatával járult hozzá. Zabos Regina és KÁTÉ Mást ölelj című dala jazzként hangzik el, a duót Harcsa Veronika segítette. Pribojszki Mátyás közreműködésével szintén ebben a műfajban tér vissza A Dal színpadára az Asphalt Horsemen a Mesél a széllel. Karácsony János James az Iceboyz SZERELEMÁNIA, valamint Kuna Vali és a HungaroSwing Nincs másik út akusztikus változatához adott tanácsokat.

A közönség ötödik zsűritagként pontozhat minden produkció alatt SMS-ben a +36 20/30/70 810 1799-es számon. Négy versenydal jut tovább, ezek közül egy kizárólag a zsűri döntése alapján. 

A döntőben nyolc dal hangzik el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretével. A győztes produkció előadója elnyeri a „Magyarország dala” címet, valamint lemezt és klipet készíthet a közmédia felajánlásából. A fináléba jutott további hét versenyző is részesül a zenei karrierje építésére fordítható nyereményben.

 

A DAL 2025 hírei továbbra is az ATEMPO.sk portálon. Az élő adások után friss és gyors beszámolók a látottakról!

EZ, ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: A DAL

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM