A DAL 2025: Hulltak a 10 pontok a Felvidéki Jazz Land Kicsikém című dalára! – Egy lánykérés vitte el a show-t

Ilyen még nem volt A Dal dalválasztó show történetében! A DAL 2025 második válogatóján, élő adásban kérte meg kedvese, Dósa Szelina kezét Szilágyi László, a két éve alakult Ragazzi Razzi zenekar gitáros énekese. A lány igent mondott. Szabó Ádám pedig születendő gyermekéhez énekelte Örök hűség című lírai dalát, egy nyolctagú gyermekkórus, a Varga Dávid vezetésével működő szigetszentmiklósi Harmony Kids közreműködésével. Elsőként került a második válogatóból az elődöntőbe a Felvidéki Jazz Land Kicsikém című dala.

Szelina tavaly indult A DAL 2024-ben, a Hazatért című dallal. A szombat esti válogatón a közönség soraiban ült. A Ragazzi Razzi pontozása után – amely során ugyanúgy 39 pontot kaptak, mint a Kolett című dallal indult Burcsányi Ádám – hozzálépett Szilágyi László énekes, és megkérte a kezét. Pár pillanatig állt a műsor, az énekesnő igen mondott.

 

 

Ádám veled az angyalok szólnak – értékelte Szandi Szabó Ádám dalát. Ez egy óda volt – tette hozzá Gubík Petra. Az énekes a zsűritől négyszer 9, a nézőktől 8 pontot, azaz összesen 44 pontot kapott, és Örök hűség című dala, a szünet előtt, az élre ugrott.

A szünet után Kicsikém című dalával felrobbantotta a színpadot a Felvidéki Jazz Land. Slágert írtatok! Lelkendezett Gubík Petra. Hello, Komárom! Hello, Dunaszerdahely! – szakadt ki Németh Alajos Lojziból, majd hozzátette, jó olyan zenészeket látni, akiken átmegy a zene. Szerinte a Kicsikém hamarosan esküvők csúcspontja lesz.

 

 

Ferenczi György is kiemelte Nagy Csomor András hegedűjátékát. Megemlítette, végre mosolygó zenészeket látott a színpadon. Gubík Petra elárulta, feltekerte a hangerőt, amikor meghallotta a Kicsikémet, sőt Csonka Andreas és Valenský Miri társaságában szerette volna énekelni a dalt. „Először fordult elő velem ma este, hogy ülve megtekertem a derekamat“ – hangoztatta. Szandinak is tetszett a Kicsikém, amely Petrától, Szanditól és Lojzitól 10, Ferenczi Györgytől 9, míg a közönségtől 8 pontot kaptak. 47 pontjukkal az élre ugrott a Kicsikém. Ők jutottak elsőként az elődöntőbe február 22-én este!

„Sokkolva vagyunk“ – jelentette ki Csonka Andreas a páholyban Fodor Imre műsorvezetőnek, majd megköszönte a zsűritagok véleményeit, a magas pontszámokat, valamint a zenekarnak és Mirinek a közös munkát.

 

 

Az elődöntőben swing stílusban zenéli a Kicsikémet a Felvidéki Jazz Land, amelyben Gájer Bálint segíti majd őket. Szabó Ádám Örök hűség című dala rock feldolgozásban csendül majd fel, Keresztes Ildikó lesz a zenész, énekes mentora. Az Őrzöm az álmod című dalával rajt-cél győzelmet aratott, Szabó Ádámmal holtversenyben végzett, Here We Arenak a népzene lett a műfaja, akiknek Palya Bea segít majd. A zsűri Zabos Regina és Káté Mást ölelj című dalát jutatta tovább, amely dzsessz formában szól majd legközelebb, Harcsa Veronika segítségével.

 

 

A DAL 2025 hírei továbbra is az ATEMPO.sk portálon. Az élő adások után friss és gyors beszámolók a látottakról!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM