Új előadásokkal bővült a Déryné Program – felvidéki művészek is a "kínálatban"

Tizenkét új előadással bővült a Déryné Program Országjárás alprogramja, így immár 114 produkció közül válogathatnak a vidéki kulturális intézmények. Az új produkciók között klasszikus és kortárs dráma, továbbá operett és vígopera is helyet kapott. A repertoárból a befogadóhelyek február 16-ig választhatnak. 

Az előadók között ott van Felvidékről a Csavar Színház Gál Tamással, Derzsi György és a The Art Tóth Tiborral.

A magyar történelem legendás alakjai elevenednek meg a színpadon, köztük Báthory Anna, Bethlen Gábor, valamint Hunyadi Mátyás, továbbá Munkácsy Mihály és Radnóti Miklós szellemét is megidézi egy-egy darab.

Radnóti Miklós születésének 115., meggyilkolásának 80. évfordulója alkalmából született meg az Erőltetett menet - Radnóti utolsó napjai című produkció, amelyben a Bori notesz verseit dolgozzák fel. Az Ülj Közelebb Produkció előadásában Sütő András színművész alakítja a költőt, megidézve utolsó, végzetes útját. 

Móricz Zsigmond Boszorkány című drámája a Spectrum Színház előadásában látható. Az előadás Báthory Anna és Bethlen Gábor fejedelem találkozását és kapcsolatát mutatja be. A társulat Slawomir Mrozek drámájával, az Emigránsokkal is turnéra indul a Déryné Program keretében.

A repertoárt kortárs magyar drámákból született produkciók is gazdagítják, köztük van a Békéscsabai Jókai Színház Munkácsy Mihály festőművész szellemét megidéző Idegenek és ismerősök című előadása. Zalán Tibor színművét Herczeg T. Tamás állította színpadra.

A Randomkult …a mi utcánkban… című produkciója egy falusi lakodalomba kalauzol. A Déryné Program Drámaírói Műhelyében született alkotást Fabacsovics Lili jegyzi, a művet Janka Barnabás állította színpadra a Barangoló Előadásműhelyben.

Ugyancsak a Barangoló alprogram támogatásával jött létre a Digi Sound Bt. Legendás Mátyás című előadása, amely Hunyadi Mátyás alakját kelti életre. Egyszerre kortárs és zenés színház Olt Tamás darabja, a Minden jegy elkelt. A Zenthe Ferenc Színház produkciója a magyar színházművészet meghatározó alakjának, Fedák Sárinak állít emléket.

A repertoáron szerepel a Misztrál együttes és Nacsinák Gergely András Babits-műsora. A zenés produkciók sorát gazdagítja Donizetti A csengő című vígoperája, amely a Győri Nemzeti Színház előadásában látható. Emellett a teátrum Hárman a padon című előadása is bekerült a programba. Aldo Nicolaj darabját Bakos-Kiss Gábor állította színpadra.

A választható produkciók között van A sátán fattya, amely egy tragikus életű fiatal lányról szól, akinek sorsában a kárpátaljai magyarság második világháborús kálváriája elevenedik meg. Nagy Zoltán Mihály művét a Határ Műhely Egyesület előadásában Csábi Anna rendezésében tekintheti meg a közönség.

Molnár Ferenc Liliom című darabját a Platform Analog csapata vitte színre Nagy Péter rendezésében a Barangoló alprogram keretében.

A Tóth Tibor vezette The Art a Tetemre hívás című előadói estet Arany balladáiból és kései lírájából állította össze. Derzsi György Szerelmem, Sárdy című monodrámája egy történek egy eltitkolt szerelemről, az életen át tartó rajongásról, egy fiatal művész magára találásáról. A Gál Tamás vezette CSAVAR Színház három előadással csatlakozott már évekkel ezelőtt a Déryné Programhoz, így A helység kalapácsa, A nagyidai cigányok és a Dorottya is látható a sorozat keretében.

A TELJES KÍNÁLAT

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: archívum

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM