GOMBASZÖG 2025: Új zenei szervező a Gombaszögi Nyári Táborban – Kész a három központi színpad műsora

Horváth Rebecca után, Kalmár Endre lett a Gombaszögi Nyári Tábor új booking menedzsere. Őt faggattuk arról, kik zenélnek majd július 15. és 20. között, a felvidéki nyár legjobb hetében. Nászaly Gábor főszervező pedig az új vizuálról és a szépen fogyó jegyekről is mesélt.

„Kerestem az utat a Gombaszögi Nyári Tábor felé, kapcsolatban voltam az előző zenei szervezővel, hangosítóként dolgoztam már a táborban. Jókor voltam, jó helyen, hogy a csapatba kerülhettem. Mert ez csapatmunka. Szabó Évával, Nászaly Gáborral, Borka Péterrel kezdtük az üléseket tavaly októberben. Egy-két előadó már le volt foglalva azelőtt, hogy megérkeztem, azután mind a négyen jöttünk az ötleteinkkel, és összeállt a 2025-ös műsor” – avatott be Kalmár Endre.

„Azt mondtuk, ha valaki ezt ennyire akarja csinálni, hogy utánunk jön, miért ne próbálnánk ki” – vette át a szót Nászaly Gábor, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, hozzátéve, Horváth Rebecca, az előző évek zenei szervezője, kiváló munkát végzett. „Endre alatt egy kicsit másképp alakul a zenei felhozatalunk, hiszen mindenki igyekszik a saját ízlését is bele vinni a programba. Mivel képzett hangtechnikus, maximálisan költség- és munka-hatékonyan tudjuk biztosítani a színpadtechnikánkat is” – tette hozzá a főszervező.

 

Nászaly Gábor

 

A Gombaszögi Nyári Tábor hat, hét színpada közül a három központi szervezésű színpad műsora tehát készen van, a fellépők 85 százalékát már be is jelentették.

„A Csemadok Színpad sztárjai Horváth Charlie, a Bagossy Brothers Company, a Pokolgép, a Bohemian Betyars, Moriones és Beton.Hofi lesznek. Mindennap két előadó áll majd a Csemadok Színpadra, csütörtöktől szombatig” – közölte az új booking menedzser. 

 

Gombaszögi Nyári Tábor

 

A Csemadok, a Kocsmakert (Petőfi) Színpad és a hazai magyar zenekarok Szifon Színpada fellépőit már most lehet hallgatni. „2022 óta minden évben készítünk spotify dallistát, hogy az érdeklődők belehallgassanak Gombaszögbe. A playlist bővül. Érdemes elmenteni és hallgatni, sok érdekes meglepetés tűnik még fel rajta” – fejtette ki Gábor.

Idén a tábor vizuálja is változott. A főszervező elmondta, elengedték a sátras, hegyes, fenyőfás látványt, szerettek volna valami teljesen mással és formabontóval előállni. Konczer Attila képzőművész alkotta meg az új látványt, kézzel festett nagy vásznakon, amelyeket különböző technikákkal digitalizált. Ezek részleteit vágjuk ki, és használjuk a posztok hátterének. Attila annyi vásznat festett, hogy végtelen mennyiségű hátteret tudunk kivágni a vizuáljainknak” – sorolta lelkesen.

A főszervező azt is elmondta, új jegyértékesítési platformot fejlesztettek és lett körüzenet csatornájuk is. „Ehhez azért érdemes csatlakozni, mert itt értesülnek elsőként az emberek a híreinkről, később nyereményjátékok is lesznek. Facebook oldalunkon elérhető ez a csatorna” – hívta fel a figyelmet.

 

Gombaszögi Nyári Tábor

 

Február 28-ig még 89 euróért válthatók hetijegyek, később 99 euró lesz ennek az ára, a helyszínen pedig 110 euró. „Fontos kérésünk, hogy aki már váltott hetijegyet és a fesztivál területén tölti az éjszakát, feltétlenül váltson sátorjegyet is. Húsvét környékén kezdjük majd árusítani a napijegyeket” – vetette fel végül Nászaly Gábor, aki a tavalyi látogatottságról is szólt.

Megtudtuk, hogy tavaly 32.500 vendégéjszakát töltöttek náluk. Az egyéni látogatók száma pedig 10 ezer volt.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző és Csáky Mátyás / ATEMPO.sk

A Gombaszögi Nyári Tábor fontos hírei az idén is az ATEMPO.sk portálon!

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM