Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak állít emléket a Déryné Társulat november 30-i ősbemutatója, A Bajnokok Bajnoka, amelyet Kis Domonkos Márk rendezésében láthat a közönség. A címszereplőt a kassai Havasi Péter színművész alakítja.
Szilágyi Andor darabja Papp László életének legmeghatározóbb pillanatait eleveníti fel. Az előadás létrejöttében Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó is közreműködik, aki Papp László egykori tanítványaként segíti a produkciót.
A magyar sporttörténelem, a magyar ökölvívás egyik legkiemelkedőbb alakja, Papp László 2003. október 16-án, 77 éves korában hunyt el.
Kivételes alakja és története most színdarabban kel életre; Szilágyi Andor műve a világhírű bokszoló életének legdrámaibb fejezetét dolgozza fel.
A rendező, Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója kiemelte: a bemutatót november 30-án, Papp Laci eltiltásának 60. évfordulóján tartják, amely megfelelő alkalmat biztosít, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg a legendáról.
Az előadás az 1960-as évek Magyarországának kirakatvilágába kalauzol. A történet középpontjában a profi világbajnoki mérkőzésre készülő Papp László áll. Papp Laci és Adler Zsigmond 1964. novemberében felkeresi Biszku Bélát, a Központi Bizottság titkárát, hogy addigi nemzetközi sikereire hivatkozva rábeszélje utolsó mérkőzésének engedélyezését. Papp Laci és Zsiga a várakozás hosszú óráiban felidézi közös életük legmeghatározóbb pillanatait, kettejük barátságát, a kemény edzéseket, a győzelmeket és Laci életre szóló szerelmének történetét.
Laciék mindeközben nem is sejtik, hogy a szomszédos dolgozószobában Biszku és társai a legkülönbözőbb kifogásokra hivatkozva a profi karrier befejezése mellett döntenek - áll a darab ismertetőjében.
Mint írják, a korabeli szaksajtó elemzői szerint Papp Lacinak minden esélye meg lett volna arra, hogy 1965. februárjában a Joey Giardello elleni mérkőzésen megszerezze súlycsoportja profi világbajnoki címét, de a mérkőzésre sosem kerülhetett sor. A színdarab erre a drámai eseményre koncentrál miközben megismerhetik a nézők a kiváló sportolót.
Kovács Kokó István kiemelte: senki sem érdemelte meg volna jobban a világbajnoki címet, mint Papp Laci. Örökké hálás leszek a sorsnak, hogy tőle, a legnagyobbtól tanulhattam, nélküle nem lehettem volna amatőrként olimpiai bajnok és profiként világbajnok - méltatta mesterét.
Szilágyi Andor felidézte: 14 éve Kokóval beszélgetett arról, mennyire fontos lenne, hogy minden idők legnagyobb magyar ökölvívója, Papp László drámai élettörténetét megismertessék a nagyvilággal. Azóta ifjabb Papp Lászlóval szövetkezve minden évben kísérletet tettek arra, hogy tervük révbe juthasson. "Eddig minden alkalommal közbe jött valami, ami megakadályozta, hogy a +Bajnokok Bajnoka+ hajója kikötőbe érhessen. A Déryné Programnak köszönhetően a Déryné Társulattal, talán az utolsó pillanatban, végre partra szállhatunk!" - fogalmazott az író.
Papp Lacit a kassai Havasi Péter, Zsigát Ivaskovics Viktor alakítja, míg Biszku Bélát Kaszás Mihály formálja meg.
A díszletet Tóth Kázmér, a jelmezeket Árva Nóra tervezte. Az olvasópróbán részt vett az ökölvívó fia, ifjabb Papp László és Kovács Kokó István is.
EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan, Déryné Társulat
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!