Takács Bálint zenész, zeneszerző, zenetanár dobol, Szabó Gila Ádám stúdiótulajdonos, zenész gitározik, Lukovics Róbert mérnök, vállalkozó, zenész pedig basszusgitározik a napokban megjelent, három számot tartalmazó Shorts című instrumentális kislemezen. A jazz, rock, blues, fusion és neo soul elemeket tartalmazó mikro album úgy készült, hogy még a legfiatalabb generáció is képes legyen végighallgatni. Először erről kérdeztük Takács Bálintot.
„Abból indultunk ki, hogy a mai felpörgött világban nagyon ritkán hallgatunk meg egy egész albumot, bár a mi generációnk, a harminc- és negyven-pluszosok még hallgattak lemezeket, a mai generáció csak a TikTok-on és a neten találkozik zenével, rövid videókban.
Ezért, a címéhez hűen, rövid saját szerzeményből áll a Shorts. A Still Nothing, a Blues For Emeric és a Talentometer című instrumentális szerzeményeim szerepelnek az anyagban. Az volt a koncepció, hogy sok változatosság legyen ezekben a rövid kompozíciókban is, több stílus és tempó váltsa egymást” – fejtette ki a Kajalon élő, Nyitrán, a magán-konzervatóriumban oktató zenepedagógus, hozzátéve, Szabó Gila Ádám stúdiójában rögzítették, keverték és masterelték az anyagot.
„Lukovics Róbert Luki komoly mérnök, manapság kevésbé aktív zenész. Korábban a Trrr… nevű formációban zenéltünk együtt.
Most a kislánya hozzám jár dobolni, Luki pedig bent maradt az egyik órán, és lassan újra elkezdtünk együtt zenélni”
– avatott be a Diószegi Művészeti Alapiskola zenetanára.
Megtudtuk, a lemez előzménye egy jótékonysági koncert volt, amelyet a Talentino Polgári Társulásuk szervezett Galántán. „Akkor állt össze muzsikálni a triónk. A Talentino magániskola, magándiákok járnak oda zenélni. A próbák jó hangulatban teltek, és a koncert is jól sikerült, így a Shorts cédét is felvettük, sok napos stúdiózással. Kíváncsian várjuk a véleményeket” – fogalmazott a dobos.
Hogy mit hoz a jövő? „Majd meglátjuk, hiszen mindhárman elfoglaltak vagyunk, Gila szinte egész nap stúdiózik. Nálam a zeneoktatás került fókuszba. Lukovics Róbert a saját cégét irányítja. Reméljük, hogy sokaknak tetszik majd a Shorts!” – búcsúzott Takács Bálint.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum