Mesélő Felvidék - a Magyar Népmese Napjának hazai programjai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepli Felvidéken a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló meséket hallhatunk többek közt Agócs Gergely és Szénási Veronika előadásában.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2024. október 1-jén és 4-én három helyszínen szervez rendezvénysorozatot. Meseestre az első napon Bátkán, 4-én pedig Kéménden várják az érdeklődőket. Ezek a felnőtteknek szóló rendezvények az egykori társas összejöveteleken elhangzó mesemondást, történetmesélést megidézve a hagyományos élőszavas mesemondói stílust követve kínálnak betekintést a magyar mesekincs műfajaiba. 1-jén, a délelőtt folyamán az Ipolyszakállosi Alapiskolába és Óvodába látogatnak el a felkért mesemondók.

 

Mesekocsma

 

„Felvidéken harmadízben emlékezünk meg a jeles napról” – beszél egy kezdődő hagyományról Varga Norbert, a Hálózat munkatársa. „Idén is bizakodóak vagyunk, hiszen korábban is nagyon jó partnerekre és élénk érdeklődésre talált a rendezvény. A délelőttöket iskolában tartjuk, ahol a mesemondók osztályról osztályra haladnak. A kései meseestek pedig a nagyközönségnek szólnak. Minden mesét szívesen fogad a publikum, de talán a tréfás mesék a legnépszerűbbek, hiszen a felnőtt közönség egy kis nevetésre, összekacsintásra vágyik. Két neves mesemondó, Agócs Gergely és Szénási Veronika lép fel, de velük mesélnek azok a fiatal tehetségek is, akik az Ipolyi Arnold Népmesemondó versenyeken bontogatták szárnyaikat.”

Elhunyt Szeleczki Mónika fiatal felvidéki mesemondó

EZ,  ATEMPO.sk
Fotó: Varga Norbert, Szénási Veronika