Olaszországban is a legjobb film lett a Mesterjátszma

Tóth Barnabás alkotása kapta a legjobb filmnek járó díjat a Párma Filmzene Fesztiválon Olaszországban. A nemzetközi filmes szemlén évről évre kiosztják a legjobb filmzenének járó nagydíjat, illetve a Violetta d'Argento elnevezésű, a legjobb filmnek járó elismerést.

A fesztivál zsűrije így jellemezte a nyertes filmet: „Kétségtelenül meggyőző színészek, kiegyensúlyozott dramaturgiai ritmus, pontos rendezés”. A Stefan Zweig Sakknovelláját feldolgozó alkotás elnyerte a legjobb játékfilm díját a Vukovár Filmfesztiválon, illetve a legjobb forgatókönyvnek és írónak járó Magyar Mozgókép Díjat is, Tóth Barnabás pedig a legjobb rendező díját a Stony Brook Filmfesztiválon New York államban.

A filmben Hajduk Károly, Váradi Gergely és Varga-Járó Sára játszák a főszerepet. Rajtuk kívül Mácsai Pál, Péterfy Bori, Szirtes Ági Váry Károly, David Yengibarian, Orbán Levente és Dóra Béla is látható az alkotásban.

A Mesterjátszma történetében Márta és István az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot ‘56 novemberében. A fiatal pár mellett az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a nyugati határ, a szabad világ felé tartanak, melyek útját B-ből, a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni. A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, melyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét.

 

 

A pszichothriller írója Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor, producere Szurmay János, Szabó Máté, Ruzsinszki Ádám és Nikolits György. Az operatőr Másik Szőke András, a vágó Szalai Károly, a zeneszerző Keresztes Gábor.

A Mesterjátszma az Origo Film Group Zrt. támogatásával, az Innoplay produkciójában és Romwalter Judit koproducer jóvoltából a Sparks Camera and Lighting koprodukciójában készült.

ATEMPO.sk / NFI