Harmincadik évadát kezdte a Fonó Budai Zeneház – a Felvidéki Banda is koncertet ad

Számos izgalmas koncert, népszerű táncházak, beszélgetések várják a Fonó Budai Zeneház látogatóit a 30., jubileumi évadban. A kínálatból kiemelkedik a Hagyományok Házával közös sorozat, az Élő hagyományok ünnepe. A Felvidéki Banda is zenél majd szeptember utolsó hétvégéjén.

"Nem kell félnünk a mindennapoktól, mert olyan alkotók és energiák jönnek be a Fonóba, amelyek páratlanná teszik az intézményt. Az intézmény a táncházas kultúra Kárpát-medencei fellegvára, harminc éve minden szerdán jönnek" - mondta Horváth László, a Fonó ügyvezető igazgatója.

A Fonó 30. születésnapja jövő szeptemberben lesz; mint Horváth László felidézte, a Fonó alapító tulajdonosa,

Lukács József 1995-ben egy olyan helyet akart létrehozni, ahol össze lehet jönni. A világzene berobbanása a kilencvenes évek második felétől Magyarországon a Fonóhoz köthető, a magyar, a közép-európai és a balkáni világzenei értékek egyaránt megjelentek itt.

A Fonó30 sorozatban fiatal előadók és a Fonó elmúlt három évtizedének jelentős művészei egyaránt helyet kapnak.

A Felvidéki Banda produkció is bemutatkozik szeptember 28-án, amely öt felvidéki pályakezdő zenekar, a Húros Banda, Bagla Banda, File banda, Mérges banda és Sajó Banda közös koncertműsora, amely azt hivatott bemutatni, hol tart 2024-ben a felvidéki amatőr népzenészmozgalom.

A fellépők között lesz még a Kerekes Band, a Cannaróval közösen koncertező Dresch Vonós Quartet, a Magos zenekar, a Kacaj, a Zoord, decemberben érkezik Besh o droM, majd a Napfonat Adventkor ad műsort. Tizenharmadszor rendezik meg a Wine and Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonját. Négy új bemutatóval készül a három éve a Fonóban székelő Fitos Dezső Társulat is.

 

 

A jubileumi évadban a legnagyobb Kárpát-medencei népzenei gyűjtés, az Utolsó óra elindulásának 25. évfordulóját is ünneplik. Az Utolsó óra gyűjtéseiből a Fonó és a Hagyományok Háza közös kiadásában egy 68 kiadványból álló sorozat jelent meg Új Pátria néven.

Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója felidézte, hogy a Barbaro együttes akkori zenészeként a Kelemen László által megszervezett gyűjtés hozta meg számára a felismerést, ami szerint a zenének nemcsak dallama, hanem története is van.

"A mi dolgunk, hogy a több generáció által felhalmozott mély tudást ápoljuk. A 1970-es, 1980-as, de még a 1990-es évek is tele voltak energiákkal, lelkesedéssel a népzene és a táncházak vonatkozásában. Ez napjainkra megváltozott, ami az egész lelkiségre fog hatást gyakorolni. Az intézményeknek, szellemi közösségeknek, a művészeknek választ kell találniuk arra, milyen típusú új nagy történeteket tudnak a korábbiakhoz hozzáadni, ez fogja megindítani a régi kreativitást. Az eddigi gyűjtések az utolsoora.hu-n egy jól hozzáférhető és kereshető adatbázisban találhatók, miközben a Hagyományok Háza Folk Music Education néven online népzenekutatási platformmal is jelentkezett" - mondta Both Miklós.

 

 

A Fonó és a Hagyományok Háza közös szervezésében szeptember 20-án a Szászcsávási Zenekar streamelt műhelykoncertjével, a Figula Banda, a Martenica és a Berka közreműködésével indult az Élő hagyományok ünnepe sorozat, amely a HH és a Fonó online platformjain egyaránt követhető. Berecz István, a Fonó népzenei igazgatója kiemelte: a koncerteket még élő adatközlő mesterek közreműködésével streamelt beszélgetésekkel egészítik ki.

"A sorozatban itt lesz velünk Varga István "Kiscsipás" prímás, a lengyel Janusz Prusinowski kompánia, hagyományőrzők érkeznek a Kolozsvár melletti Györgyfalváról, a magyar és cigány tánc együttélését nagyecsedi adatközlők mutatják be" - szögezte le Berecz István.

A Fonó az egyetlen kelet-közép-európai kiadó, amely a Womex, a világzenei expo legjobb kiadóit tömörítő listáján szerepel. Horváth László elmondta, hogy a jubileumi évadban jelenik meg a Dresch Mihály Vonós Quartet, Lajkó Félix, Cserepes Károly új albuma az év végéig, miközben a Fonónak több mint háromszáz kiadatlan koncertfelvétele is van.

ATEMPO.sk / MTI