Bagossy dalok színházi környezetben és népzenei hangszerelésben

A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company októberben az Erkel Színházban mutatja be új műsorát. A csapat közel egy éve dolgozik a Csillag Az Égen című projekten. Ezeken az estéken öt népzenésszel és néptáncosokkal lépnek színpadra, a dalokat pedig dramaturgiai ív mentén fűzik össze. A zenekar munkáját koreográfusként Berecz István, rendezőként Vecsei H. Miklós segíti. 

Az első szikrát néhány éve, a Szimfonikus koncerteken a Harmonikás című dal népzenei hatású átirata adta (Hegedűs néven), ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. Közben a csapat szép lassan rájött arra is, hogy a koncertek utáni backstage mulatozások, vagy közös, családi bulik alkalmával többször kerül elő a hegedű, mint a bluetooth hangszóró és innen kezdve már egyenes út vezetett oda, hogy ebből a hangulatból a közönségnek is megmutassanak valamit.

 

Bagossy Brothers Company

 

“Az elmúlt években egyre inkább belopta magát a szívünkbe a népzene, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy Zsombi rendszeresen elővette a hegedűjét a koncertek után a backstageben, mi meg egyre több nótát énekeltünk vele, egyre hangosabban. Időközben egy-két dalunkba becsempészték magukat a népzenei motívumok és lassan elkezdett motoszkálni a fejünkben a gondolat, hogy ezt az összefonódást emeljük egy magasabb szintre és mutassuk meg a közönségnek is.

Egy olyan előadást szerettünk volna létrehozni, ahol a Bagossy dalok népzenei hangszerelésben szólalnak meg, ahol a szövegvilágba bele illeszkednek a népi igazságok, valamint egy történet keretein belül képzeltük el ennek a megosztását, aminek az elmesélésében tánckar is segít majd. Szeretnénk egy pár órára egy csodálatos világba csalni a közönséget, ahol a hagyomány egy picit máshogy hathat a lelkekre. Népzenészek, néptáncosok, és egy marék Bagossy” – meséli Bagossy Norbi

 

 

Ezeken az estéken a zenekar 5 népzenésszel kiegészülve (a Cika zenekar és barátai) tíz tagú zenekarként fog a színpadra állni. 

A dalokat pedig dramaturgiai ív mentén rendezik össze, így egy történetet mesélnek el, amelynek megértésében mintegy húsz néptáncos segít. A táncosok profi koreográfiáit Berecz István, a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Fölszállott a páva 1. évadának győztese alkotja meg. Az est színpadra állításában rendezőként Vecsei H. Miklós lesz a csapat segítségére. 

Hamarosan újabb meglepetések várhatóak, többek között hétvégén Felvidéken adnak ingyenes koncertet, de június elején megmutatnak néhány újjászületett dalt is! 

A zenekar tagjai

Bagossy Norbert (gitár, ének), 
Bagossy László (basszusgitár, vokál), 
Bartis-Giricz Szilárd (dobok), 
Tatár Attila (gitárok, vokál), 
Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).

ATEMPO.sk
Fotó: Bagossy Brothers Company