Brigádnapló címmel jelent meg Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, színész új filmje.
Az 1970 és 1989 között játszódó film Szentes városának több egységből álló Petőfi Vendéglátó Komplexumával ismerteti meg a nézőket, azon belül is egy cukrász üzem lelkes és kreatív dolgozóival, akiknek naplóbejegyzései repítik vissza a nézőt 54 évvel korábbra, a szocializmus utolsó évtizedeibe.
A múltidézés azonban inkább eszköz semmint nosztalgia, segítségével aktuális példahelyzetek ismerhetők meg, amelyet a rendezőre oly jellemző szatirikus hang tesz kacagtatóvá és mélyen átérezhetővé.
Maga a napló valóságos, a különleges, kézzel hímzett borítójú, kortörténeti dokumentumot egy egykori dolgozó őrizte meg. A Petőfi brigád 1970-től íródott naplóját olvasva megelevenedik és beszippant a retró hangulattal fűszerezett közösségi élet.
A naplóból megismerhetők a dolgos hétköznapok éppúgy, mint az ünnepek és kiemelt események, amelyeknek központi szervező eleme a Petőfi Vendéglátó Komplexum különböző egységei között zajló versengés.
"Azonnal megihletett a napló és tudtam, hogy felhasználásával olyan filmet készíthetünk, mely nemcsak hitelesen ábrázolja az akkori életet, hanem segít rávilágítani, fókuszba helyezni a kis közösségek hatalmas összetartó erejét is" – mondta Szőke András.
{facebook}https://www.facebook.com/brigadnaplo/videos/3198305183804515{/facebook}
A Brigádnapló című alkotás gyártója a Palio Sztár Kft., rendezője Szőke András, operatőre Bán-Horváth Attila.
A filmben Szőke András mellett többek között Reviczky Gábor, Szarvas József, Györgyi Anna, Fábry Sándor, Badár Sándor, Gáspár Tibor, Zelei Gábor, Vida Péter, Kautzky Armand és Bede Róbert játszik.
ATEMPO.sk
Fotó: Brigádnapló FB