Elkészült a TREPP Színházi Platform új előadása. Az „Oly korban éltem én”. A tantermi előadás célközönsége elsősorban a gimnazista korosztály, de témájából kifolyólag az egyetemistákat is megszólíthatja.
Oktatási szakértő érkezik a minisztériumból. Az iskola felbolydul. Az oktatási szakértő új tanterv bevezetéséről beszél, amely gyorsan és hatékonyan reagál a közeljövő kihívásaira, például a klímaváltozás mentén kialakuló súlyos válságokra. Az új tanterv alapjaiban forgatja fel a hagyományos iskolai kereteket. A tanárok megosztottak, a diákok vitatkoznak, a szülők egy része tiltakozik, mások üdvözlik a változásokat.
Az előadás és a hozzá kapcsolódó interaktív színházi formák lehetőséget adnak arra, hogy a színészek és a diákok közösen gondolkodjanak olyan húsbavágó kérdéseken, hogy mire való az iskola, milyen kihívások várnak a felnövekvő generációkra, milyen tudásra van szüksége a XXI. század emberének. Az előadás része a vita, az érvelés, a diákok/résztvevők véleményének szabad kinyilvánítása.
A játszók Hégli Bence, Hostomský Fanni, Katona Eszti, Melecsky Kristóf és Szebellai Dániel. Színházi nevelési szakértő, illetve a darab írója Romankovics Edit, rendezője pedig Sereglei András (Káva Kulturális Műhely) – mindketten elismert szakemberei a drámapedagógiának.
Az előadás bemutatója szeptember 6-án lesz a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban, és még sok osztálynak vagy fiatal közösségnek tervezik eljátszani az idén.
A TREPP Színházi Platform elérhető a Facebookon, az Instagramon vagy a
ATEMPO.sk
Fotó: Trepp
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!