Hetven kilenc, köztük 7 magyar énekes jutott a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny első élő fordulójába.
A versenyre a világ 38 országából érkezett pályázat Észak- és Dél-Amerikától a Távol-Keletig, valamint Új-Zélandig. A jelentkezők között 60 férfi és 72 női énekes is volt.
Az 38 férfiból és 41 nőből álló elődöntős mezőnyben nemzetiségüket tekintve koreaiak vannak jelentős számban (20), de Oroszország is képviselteti magát 8 fővel. Kazahsztánból 6-an, Kínából 5-en jutottak az elődöntőbe, de hallhatunk majd amerikai, olasz és ukrán versenyzőket is, sőt a Dél-afrikai Köztársaságból és Új-Zélandról is várunk énekeseket.
A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a WFIMC (a Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetsége) tagjaként egyetértéssel fogadta a szervezet hivatalos nyilatkozatát, amely szerint "(.) a WFIMC felelőssége megakadályozni, hogy a fiatal zenészeket eszközként használják fel bármilyen politikai vagy ideológiai célokra. Ezt szem előtt tartva nyomatékosan kérjük tagszervezeteinket, hogy ne diszkrimináljanak senkit, és ne zárjanak el a versenyeiktől egyetlen fiatal és tehetséges művészt sem. (.)"
A Marton Éva professzor asszony vezetésével felálló előzsűri 79 énekest, köztük hét magyart választott ki, akik a szeptember 4. és 11. között megvalósuló élő fordulókba jutottak.
A résztvevők névsora
Alati, Vassia | Szoprán | Hollandia |
Aldadossova, Guldana | Szoprán | Kazahsztán |
Alhazov, Irena | Szoprán | Izrael |
Alkhovik, Mariia | Szoprán | Oroszország |
Amanzholova, Aigerim | Szoprán | Kazahsztán |
Blanik, Aleksandra | Szoprán | Lengyelország |
Chae Sarah | Szoprán | Korea |
Choi Beomseok | Bariton | Korea |
Choi Ho Jung | Tenor | Korea |
Choi Jieun | Szoprán | Korea |
Coppens, Linsey | Mezzoszoprán | Belgium |
Dani Dávid | Basszus | Magyarország |
Danilov, Andrei | Tenor | Oroszország |
Erdős Róbert | Tenor | Magyarország |
Erndt-Sallerbec Vivien | Szoprán | Magyarország |
Fenyvesi Gabriella Rea | Szoprán | Magyarország |
Filipponi, Eleonora | Mezzoszoprán/Alt | Olaszország |
Fritsche, Johannes | Bariton | Németország |
Gabrielian, Vartan | Bariton/Basszbariton | Kanada |
Giorgadze, Tsisana | Szoprán | Oroszország |
Huledal, Lovisa | Mezzoszoprán | Svédország |
Jeong Inho | Basszus | Korea |
Jung Jaewon | Tenor | Korea |
Keegan, Shannon Patricia Aniko | Mezzoszoprán | Egyesült Államok |
Keren, Sivan | Szoprán | Izrael |
Kim Hyesoo | Szoprán | Korea |
Kim Seungri | Szoprán | Korea |
Kim Yijae | Szoprán | Korea |
Kim Jaesung | Tenor | Korea |
Kim Sijin | Tenor | Korea |
Kim Min Sang | Kontratenor | Korea |
Koshkinbayev, Dinmukhamed | Bariton | Kazahsztán |
Kulagin, Aleksei | Basszus | Oroszország |
Kuznetcov, Artem | Bassszus | Oroszország |
Lee, Kangyoon Shine | Tenor | Korea |
Lee, Su Hong | Bariton | Korea |
Lee, Seonwoo | Szoprán | Korea |
Matrenina, Anna | Mezzoszoprán | Oroszország |
Matushevskyi, Demian | Bariton/Basszbariton | Ukrajna |
Medetova, Mariya | Szoprán | Kazahsztán |
Megyimórecz Ildikó | Szoprán | Magyarország |
Menaszek, Ewa | Mezzoszoprán | Lengyelország |
Min Hanbyeol | Szoprán | Korea |
Mkhwanazi, Fanelesibonge | Szoprán | Dél-Afrikai Köztársaság |
Mofokeng, Eddie | Bariton | Dél-Afrikai Köztársaság |
Molonfalean, Avram Benjamin | Bariton/Basszbariton | Románia |
Muschio, Claudia | Szoprán | Olaszország |
Nursultanov, Diyar | Bariton | Kazahsztán |
Oh Eunji | Szoprán | Korea |
Park Yihoon | Tenor | Korea |
Park Zoe Juhyun | Szoprán | Korea |
Perišić, Milan | Bariton | Szerbia |
Pilsl, Theresa | Szoprán | Németország |
Prysiazhniuk, Taras | Tenor | Ukrajna |
Puscas, Valentina | Szoprán | Románia |
Reed, Anthony | Basszus | Egyesült Államok |
Rossi, Mattia | Bariton | Olaszország |
Roux Chamoux, Elsa | Mezzoszoprán | Franciaország |
Salečić, Marija | Szoprán | Horvátország |
Sanchez Barbadora, Santiago | Tenor | Spanyolország |
Sanz Pérez, Aitana | Szoprán | Spanyolország |
Shuai Han | Tenor | Kína |
Sitnikova, Yuliya | Szoprán | Oroszország |
Slavikova, Jolana | Mezzoszoprán | Csehország |
Song Jaemin | Bariton/Basszbariton | Korea |
Spinetti, Ian | Tenor | Brazília |
Sungerel, Erdenebaatar | Bariton | Mongólia |
Szeleczki Artúr Norbert | Tenor | Magyarország |
Tkachenko, Anastasiia | Szoprán | Oroszország |
Todua, Teona | Szoprán | Ukrajna |
Tuznik Natália | Szoprán | Magyarország |
Van Mellaerts, Julien | Bariton | Új-Zéland |
Vänttinen, Jussi | Bariton | Finnország |
Wang, Weilian | Tenor | Kína |
Weinberg, Natalie | Szoprán | Egyesült Államok |
Xu Chen | Tenor | Kína |
Zeinolla, Alikhan | Tenor | Kazahsztán |
Zhang Shuai | Basszus | Kína |
Zhao Xiaofang | Szoprán | Kína |
A kétévenként megrendezett énekverseny előző, negyedik megmérettetését a pandémia miatt nem 2020-ban, hanem tavaly tartotta a Zeneakadémia.
ATEMPO.sk
Fotó: Emmer László
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!