Eldőlt, ki a 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle győztese

Vásárúton rendezték meg ezúttal is Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle döntőjét. A Kárpát-medencei Öröm a zene tehetséggondozó program felvidéki fordulójának célja a helyi magyar könnyűzenei tehetségek bemutatása és felkarolása, de idén már a Magyarországról érkezett jelentkezéseket sem utasították vissza.

A neves zsűri hét formáció produkcióját hallhatta és értékelhette. Ott volt az Arizóna, a Carpedante, az Entrópia, a gomoly, a Ketten (Göbő Anna és Sándor), a Lakható Sár és Senel Deniz.

Minden zenekarnak és szólistának 15 perc műsoridőt biztosított a szemle, maximum 3 dal előadásának lehetőségével.

 

NÉZZÉTEK MEG A FOTÓS BESZÁMOLÓT A ZENÉSZEK GONDOLATAIVAL

 

A zsűri a következő tagokból állt össze:

a zsűri elnöke Pap Tibor, a tatabányai Peron Music Alapítvány elnöke és a tatai Peron Tehetségközpont vezetője
Szabó Ádám „Gila” zenész, zeneszerző, a Gila Studio tulajdonosa
Balázs Sziszka, a Music Fashion kiadó tulajdonosa, zenei menedzser, a Hangfoglaló Program delegáltja
Görögh Dániel, digitális és média menedzser, a Kodály Spicy Jazz művészeti vezetője, trombitása, a Hangfoglaló Program delegáltja
Hudák Tibor, a Peron Music Alapítvány ügyvezetője
Csenger Ferenc műsorvezető, a Pátria Rádió vezető szerkesztője
Czibula Csaba zenész, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke, a ma7.sk médiacsalád audiovizuális tartalmának vezető szerkesztője
Solymosi Kata zenész, a SoundCam Productions stúdió munkatársa és a #fridaysession projekt koordinátora
Józsa Örs zenész, a SoundCam Productions stúdió tulajdonosa és a #fridaysession projekt hangmérnöke

 

gomoly

 

A 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle győztese a portálunkon nemrég bemutatkozó somorjai gomoly, akik pár nap múlva tartják első koncertjüket Gímesen.

Második lett a dunaszerdahelyi Arizóna, harmadik pedig a lévai KETTEN, azaz Göbő Anna és Sándor

 

Arizóna és KETTEN

 

Egyéves kiemelt médiamegjelenést kínált fel portálunk, az ATEMPO.sk az első helyezett gomolynak, továbbá az Entrópia zenekar munkásságát fél évig segítjük.

A legjobb hangszeresnek/énekesnek járó Újfalusi Gábor-díjat a kiemelkedő zenei teljesítményért, az Öröm a zene és a HANOSZ jóvoltából a KETTEN énekese, Göbő Anna kapta. Solymosi Kata és Józsa Örs, a SoundCam Productions stúdió jóvoltából egy részvételi lehetőséget ajánlott fel a #fridaysession projektben a KETTEN nevű formációnak, továbbá az A38 hajón megrendezésre kerülő Deck – Fedélzeten sorozatban való közreműködésre invitálta őket.

Czibula Csaba jóvoltából a ma7.sk portál videós bemutatkozási lehetőséget biztosít a gomolynak és az Arizónának. Csenger Ferenc jóvoltából exkluzív bemutatkozási lehetőséget kap a Pátria Rádióban és a lehetőségekhez mérten az RTVS magyar adásában az összes döntős. Lacza Gergely jóvoltából egy éves kiemelt médiamegjelenést nyert a SZMAZE facebook csoportjában a gomoly.

A Peron Music Alapítvány jóvoltából automatikus részvételi lehetőséget nyert a 2022-es tatabányai Peron Music Tehetségkutatón a Lakható Sár. Balázs Sziszka a Hangfoglaló program kezdő zenekarok segítésére kiírt pályázatának megírását vállalta a gomoly, az Entrópia és a Lakható Sár zenekaroknak. Balázs Sziszka és Görögh Dániel a Music Fashion kiadó nevében kiemelkedő zenei teljesítményéért az Entrópia énekes-gitárosának felajánlott egy ingyenes részvételi lehetőséget a 2022-es Gitármánia Táborban.

Izsák Gábor „Bizsu” jóvoltából az összes zenekar bérmentve megkaphatja a fellépése többsávos hanganyagát. Schmiedl Tamás „Smici” jóvoltából 3 vagy több dal rögzítése esetén 1 dalt ingyen, komplett elkészít a soporoni MD Stúdió az Entrópia számára.

GRATULÁLUNK mindenkinek a díjakhoz :)

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Németh Csabi