Tavasszal a Jóvilágvan zenekar a budapesti Tilos Rádióban mutatkozott be, ahol a műsor keretében élőben is hallhattunk tőlük kilenc dalt az éter hullámain keresztül és közben érdekességeket tudhatunk meg a zenekarról, a tagokról.
„A Tilos Rádió mindig is nagyon nyitott volt felénk, tavaly a Tilos Maratonon is felléptünk. Még sosem volt stúdiókoncertünk, de már nagyon kipróbáltuk volna, s mikor ezt a Tilos Rádió műsorvezetőinek is említettük, ők azonnal meginvitáltak bennünket magukhoz.” - mondta az esemény előtt Bokor Réka, az együttes énekese.
Annak ellenére, hogy egy rádiós koncertről volt szó, teljes, nagyzenekari felállásban játszott a zenekar. A koncertet videóra is rögzítették és ebből hozták most nyilvánosságra a Laura című dalukat a šTÚROVSZKAYA lemezről.
A zenekar jövőhét végén ismét rádiókoncertre készül. Ezúttal a TOLLASban hallhatjuk őket. És ha már Dunaszerdahelyen járnak az NFG-ben is adnak szombat este 21 órától egy koncertet, ahol a lényeg pedig csak annyi, hogy LEGYEN TÁNC! :-)
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!