A CELEBMESE című dal fontos mérföldköve MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT „MÁZS” és a felvidéki MÉSZÁROS TAMÁS színészek életében. Nem csak azért, mert az első közös popzenei munkájuk, hanem azért is, mert ez a dal egy komoly társadalmi kritika is. Igazi görbe tükröt tart mindannyiunk számára. A nagyközönség és az előadók felé is.
„VALÓSÁG-SHOW LETT AZ ÉLETED, MILLIÓK NÉZIK A KÉPEDET.
IQ-BAJNOKOK, GYŐZTESEK ÉS ERRE KÍVÁNCSIAK EMBEREK?
(DE) NEM TUDJÁK A VEZETÉKNEVED!” – részlet a dalszövegből.
„A dal végső megszületése maga is érdekes történet. Mészáros Tamás barátommal
éppen egy több napos színházi előadássorozat kellős közepén voltunk vidéken, amikor egyik délelőtt a strandon hűsölve lejátszott nekem egy dalötletet. Emlékszem, a végén csak annyit mondtam neki: Ezt akkor most játszd le újra!
Többszöri meghallgatás után javaslatomra az a döntés született, hogy ezt mindenképpen duettben kellene megcsinálni, modern zenei köntösben, helyenként nem várt zenei frázisokkal, rap-betéttel.” – fejtette ki Mészáros Árpád Zsolt.
„Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot Mázzsal. Már majdnem tíz éve jó barátságban vagyunk. A színházi munkáinkon kívül is tartjuk a kapcsolatot, tehát nem volt kérdés, hogy ezt a dalötletet megmutatom neki. Néhány évvel ezelőtt jött a zenei alapötlet a felvidéki Velena István zeneszerző barátomtól. Ekkor még nem volt hozzá dalszöveg sem, csak a zenei demó. Már akkor éreztem, hogy ebben rengeteg lehetőség lesz. Néhány nap múlva Pécsváradi Zoltán zenei producer csatlakozott a projekthez, aki rendkívül jól fogalmazta meg gondolatainkat ebben a témában, majd ezt követően MÁZS megírta az általa fontosnak tartott sorokat, amelyet ő is rappel a duettben. Tulajdonképpen egy igazi közös munka volt, amelyet együtt alkottunk meg." – mondta el Mészáros Tamás.
„Természetesen senkit sem szeretnénk megbántani ezzel a dallal, viszont ahogy a színházban mi, színészek estéről estére magas minőséget adunk a nézőnek,
szerettünk volna a nagyvilágnak és természetesen saját magunknak is görbe tükröt tartani, hogy egyébként mi folyik körülöttünk. Kit emel piedesztálra a média? Bárkiből lehet „sztár”...
Ezt fontos figyelemkeltésnek szánjuk. Mi arra tettük az életünket, hogy értéket képviselve fontos gondolatokat, történeteket adjunk át, mutassunk meg a közönség számára.” – mondta Mészáros Árpád Zsolt.
„Úgy gondolom, a jó dal ismérve, hogy sok síkon értelmezhető. Szándékosan nem neveztünk néven senkit sem, bármennyire is várják azt esetleg tőlünk. Nem ez a lényeg, hanem a mondanivalója. Hosszútávon mi értéket szeretnénk hagyni az utókor számára. Ami fontos, tanulságos.
A dalban el is énekeljük, hogy: Nekem a hős az egy tűzoltó, egy életmentő, vagy egy ápoló...aztán az, hogy ki mit mutat, mit vállal a nyilvánosság előtt, vagy esetleg a média segítségével hova fejlődik, mivé válik, azzal és természetesen a lelkiismeretével mindenki saját maga számoljon el!” – tette hozzá Mészáros Tamás.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!