Júniusra ígérték új saját szerzeményüket Dobos Csenge dalszerző énekes és Szeles Pál gitáros, azaz a kelet-szlovákiai Acoustic Impulse. Betartották adott szavukat. Itt van friss szerzeményük, a Vannak napok. Dobos Csengét faggattuk.
Az énekesnő elmondta, hogy
- Új daluk az életről, a világ körforgásáról is mesél
- Egy kedves ismerősük stúdiójában rögzítették a dalt
- Több száz gyertya ihlette a látványvilágot
- Kassai fiatalokkal forgatták a klipet
- És az is kiderül, hol hangzik el legközelebb élőben a Vannak napok.
„Az egyetem, a munka, a fellépések és számos más tényezők mellett nem volt mindig egyszerű, mára már azt mondhatjuk, kész az új dalunk” – kezdte a Szepsiben élő zeneszerző, előadó.
„Második saját szerzeményünk a Vannak napok címet kapta, és ezúttal is igyekeztünk egy olyan témát megragadni, amely sokak számára ismerős lehet. A dal a jobb és rosszabb napokról szól, vagyis magáról az életről, és közben a világ jelenlegi körforgásáról is mesél” – jellemezte új dalukat az énekesnő.
PREMIER: Mondd, kérlek – Itt az Acoustic Impulse első saját dala (KLIPPREMIER)
Kölcsönkapott száz gyertya
Ezúttal már nem ebédlőjük otthonos falai között énekelte fel a dalt, hanem egy kedves ismerősük saját stúdiójában, a szepsi Obsession Recording Studio-ban. „Több órányi próbálkozás, frusztráció, valamint sírva nevetés közepette igyekeztem ott kihozni magamból a legtöbbet, hogy a dal valóban azt tükrözze, amit mondani szeretnénk” – emlékezett Csenge.
A videoklip ötlete egy különleges fellépés után fogalmazódott meg bennük. „A GemArt Művelődési Központnak köszönhetően egy igazán emlékezetes koncertélményben volt részünk Rimaszombatban.
A teret több száz gyertya világította be, körbeölelve minket és a kedves közönséget. Ez az élmény adta a videoklip hangulatának alapját is, hiszen már akkor tudtuk, hogy ezt a látványt szeretnénk valahogy képkockákba zárni.
A szervezők voltak olyan kedvesek, és kölcsönadták nekünk a gyertyákat, így a videoklip forgatása megvalósulhatott a hangulatos és közkedvelt Piano Club Cafe-ban” – tudatta.
Remek csapattal forgattak
A forgatókönyv innentől kezdve adott volt: gyertyák, egy kis füst, két szék, mosoly és zene. „A videoklipet a kassai ZAGX Productions forgatta, s úgy gondoljuk, náluk jobb kezekbe nem is kerülhettünk volna. A fiúkkal nagyszerű volt együttműködni, és szuper munkát végeztek. További köszönettel tartozunk a hangmérnöki munkáért David Nicholas Hundzának” – sorolta portálunknak Dobos Csenge.
A Vannak napok legközelebb július 12-én, szombaton Ipolybalogon, a Kiss Zenészekből lett kar!zma zenekar lemezbemutató koncertjén hallható majd. Az Acoustic Impulse lesz az est vendége.
MUTASD MAGAD – a kar!zma lemezbemutató koncertje az Acoustic Impulseval Ipolybalogon
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: ZAGX Productions
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!