Lélekből jövő muzsika: a „Boldog szülinap” című dal nemcsak egy ünnepi köszöntő, hanem egy meghitt vallomás is. Az ünneplés öröme, a meghittség és az emberi kapcsolatok fontossága – ezek állnak a felvidéki Mészáros Tamás legújabb dalának középpontjában, amely áprilisban debütált.
Az énekes egy különleges apropóból írta meg legújabb szerzeményét, amely egyszerre személyes és univerzális: a „Boldog szülinap” mindenkihez szól, aki szeretettel köszönti szeretteit, vagy egyszerűen csak méltó módon ünnepelné saját születésnapját.
Egy nap, ami csak rólunk szól
„Ez az a nap, amelyre minden évben visszaemlékezünk. Egy nap, ami valóban rólunk szól – a családunkkal, barátainkkal, szeretteinkkel. Egy nap, amikor jó egy kicsit magunkra helyezni a hangsúlyt” – vallja Tamás, aki a dalt felesége születésnapjára írta.
Ez a személyes indíttatás teszi különlegessé és hitelessé az új szerzeményt.
„Negyed óra alatt megkaptam a dallamot fentről”
A dal megszületése maga is inspiráló történet. Egy februári napon, amikor Tamás leült a zongora elé, szinte varázsütésre jött az ihlet: „Körülbelül negyed óra alatt 'megkaptam' a dallamot fentről. Azonnal rögzítettem, nehogy elfelejtsem, aztán jött a szöveg is” – meséli az énekes, aki ezúttal nemcsak az ötletgazda, hanem a dalszövegíró és zeneszerző is egy személyben.
Együttműködés Demko Gergővel
A dal végső formájának kidolgozásában ismét a felvidéki Demko Gergő volt Tamás partnere, akivel korábban a Hazánk című videoklip kapcsán dolgozott együtt. „Amint elküldtem neki a piszkozatot, azonnal érezte, hogy ebben a dalban van valami különleges. Ő hangszerelte, és a zeneszerzői munkálatokban is aktívan részt vett” – mondja Tamás. Gergő neve sokaknak ismerősen csenghet: dolgozott már Antal Timivel, a TNT, a Fiesta és a Bon-Bon zenekarokkal is.
Egy dal, ami mindenkinek mást jelenthet
Tamás szerint a jó dal ismérve, hogy több síkon értelmezhető, és így mindenki meg tudja találni benne a saját történetét. „Kívánom, hogy ezzel a különleges dallal sokan köszönthessék fel szeretteiket. Legyen ez a dal mindenki szívéhez közel álló születésnapi üzenet.”
DALSZÖVEG: Boldog szülinap
Megszülettél egy hűvös tavaszi reggel,
Csupán bölcsebb lettél néhány boldog perccel.
Újra itt a nagy nap, a világ Rád figyel.
Elmúlt évek lángját gyorsan fújjad’ el!
Legyen csak Tiéd egy nap,
És legyen boldog holnap!
Legyen hát Tiéd ez a nap,
Kívánom legyen boldog, boldog szülinap!
Édes percek az élet színpadán,
Éljük át még százszor az álmaink dallamán!
Sorsod hív, csak folytasd, (bent ) újra béke vár.
Egész évben ragyogjon Rád fénysugár!
Legyen csak Tiéd egy nap,
És legyen boldog holnap!
Legyen hát Tiéd ez a nap,
Kívánom legyen boldog, boldog szülinap!
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: archívum
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!