Nem mindennapi klippel jelentkezett Zsapka Attila dalszerző előadóművész. Both Balázs Rocksztár című versét tőle szokatlan zenei világba rakta és adja elő, Sipos Dávid szaxofonossal. A kitűnő hangzás Kovács László gondos hangmérnöki munkáját dicséri. A nem mindennapi, művészi értékű klip a mesterséges intelligencia nyújtotta képalkotási módszer alkalmazásával, Picasso festményeinek stílusában készült. Piroska Ádám vágta és rendezte. Zsapka Attilát faggattuk.
„Próbáltam eddigi zenei énemet megőrizve, kicsit más keretek közt, részemről újszerűen megzenésíteni a verset. Más is lett, mint amilyen dalokat eddig csináltam.
A vers címe és témája ösztönzött arra, hogy egy kicsit könnyedebb hangvételű dalt írjak, a dallamos pop-rock műfaj keretein belül, ami a vershez is illik és tőlem is hiteles. Az volt a cél, hogy egyfajta életérzést közvetítsen a dal, amit egy rocksztár és a rajongói átélhetnek” – mesélte a zenész, a dal hangszerelője.

„Both Balázs versének költői képeiből az én elképzeléseim és utasításaim alapján festett meg néhányat a mesterséges intelligencia Picasso stílusjegyeivel. A kapott képeket azután Piroska Ádám hangmester barátom, aki ezen a területen is alkot, újabb MI applikációkon keresztül megelevenítette. Nagyon izgalmasnak éreztem ezt a munkát, olyannyira, hogy szeretnék továbbmenni ezen az úton, és újabb, ehhez hasonló dalokkal és klipekkel jelentkezni, hiszen
a versek általában költői képekben gazdagok, ennél fogva alkalmasak arra, hogy képzőművészeti alkotások megszületését inspirálják, amelyek a videoklipekben is remekül érvényesülhetnek. Mindamellett eléggé korosnak érzem magamat ahhoz, hogy videoklipek főszereplője legyek. Szóljon a klip inkább a versről, és persze, helyenként, magam is felbukkanok, mert e nélkül viszont személytelen a videó” – avatott be Attila.
A zenész két éve Győrött, egy Petőfi-emlékévben tartott rendezvényen, Laboda Róbert költő, író, pedagógus, rendező és Emmer Péter zeneszerző, zenész, zenepedagógus társaságában, fellépőként találkozott Both Balázs kortárs költővel, akinek a Petőfiről szóló versét megzenésítette. A szerző azután sok további művét elküldte neki, amelyekből most kiválasztotta a Rocksztárt.
„A klip megtekinthető a YouTube csatornámon, ahol nemrég elindítottam egy új sorozatot is. Próbálom építeni a közönségemet, hogy az online térben is elérhető legyek. A Zenés Koncertnaptárban, ami egy heti rendszerességgel megjelenő sorozat a csatornámon, minden alkalommal bemutatom egy készülő dalom demofelvételét. Ez egy héten át elérhető, lehet véleményezni, szeretni, vagy nem szeretni.
A dalszerzés számomra egy izgalmas alkotói folyamat, tele kérdésekkel, kihívásokkal, kételyekkel, belső konfliktusokkal. A legnagyobb rejtély mindig az, hogy vajon tetszik-e majd a közönségnek, hiszen az alkotás során én mindegyik dalomat szerethetőre hallgatom. Nagyon hasznos lenne néhány konstruktív visszajelzés az alkotói folyamat úgymond közepénél, mivel nálam a demo egy félkész állapotú dalt jelent.
Nem is szokás nyilvánosságra hozni, én viszont szeretném ilyenféle kulisszatitkokba is beavatni a közönségemet. A Zenés Koncertnaptárból megtudható az is, mikor, merre lesznek a következő fellépéseim” – részletezte Zsapka Attila.
VERS: Rocksztár
ha szíved helyén dobban a Nap
ha egy fűzfa nevet ír a porba
ha nincs mögötted az árnyalak
hogy hitedet megrabolja
ha a mondatból izzó fény tör
ha téglákra roskad a tüzes házfal
ha kilépsz az égéstérből
hogy túléld egy forradással
ha a jelenre dől az emlék sava
ha forrpontra habzik fel az idő
bármelyik vihar hozhat magot
hogy virág legyen a hírvivő
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum, Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!















