A DAL 2025: Megérkezett a Z!ENEMi új klipje - Kettesben önmagammal (+SZÖVEG)

A miskolci Z!ENEMi együttes Kettesben önmagammal című dala is bekerült a A Dal 2025 legjobbjai közé. A felvidéki Phoenix RT-vel turnézó banda szombaton este mutatkozik be a műsorban.

Szombaton kialakul A Dal 2025 elődöntős mezőnye – ők lépnek színpadra

A dalhoz, mely a 2024 októberében megjelent MANNA című albumukon található a napokban klipet is készítettek.

 

 

DALSZÖVEG:  Kettesben önmagammal

Ragad a szem, ha feszegetem sem emelem fel az ágyról a fejem 
Bennem az állat, bennem a szent és egyszer a vágyat majd kiengedem 
Nem alszik bennem a démon, én vagyok Brock én vagyok a Venom, 
az ágyon a vérnyom, a villogó vészgomb, a gázolás előtt nem látható fék

A falon a kép, a gyerek, a szent, de nem mutatja meg, hogy mi van itt bent, 
hogy az, ami bánt, az, ami leránt, 
az töri a bilincset, szakad a pánt

Én vagyok dal, én vagyok a fal, én vagyok a fül, amelyik nagyot hall
A vízben a hal, a szájban az íz, 
a visszaszámlálás elindul 
10!

A két fél az egy 
Az egy meg csak én 
Az egyik hajt, a másik itt marasztal
Még itt vagyunk mind, én meg én 
Kettesben önmagammal 

Mi van, ha egyszer az életben, éppen félrenéz a Jóisten?
Nem létezik véletlen, és minden rosszban van jó is, nem?
Hisz lehet, hogy nekem a karma, neki csak retek körme alatt (kosz)
Fogadjunk egy sörbe, hogy a tükörbe nem keresed te se magad
Így most csak pattog a labda, kattog az agy ma, zsibbad a szív (szív)
Dadog a száj, és ahogy a táj beszürkül a good elmegy, marad a bye.
Van abban valami báj, ha néha kiszalad alul a talaj
Csak az a baj, csak az a baj, csak az a baj, hogy valami baj van!

A két fél az egy 
Az egy meg csak én 
Az egyik hajt, a másik itt marasztal
Még itt vagyunk mind, én meg én 
Kettesben önmagammal 

A két fél az egy 
Az egy meg csak én 
Az egyik bánt, a másik megvigasztal
Még itt vagyunk mind, én meg én 
Rettentő szép szavakkal 

Kettőn áll a vásár, mind a kettő én vagyok 
Önmagamba zárva, mint a ringben két sarok 
Ketrecembe zárva sem vagyok már egymagam
Szemtől-szemben állok önmagammal én magam

A két fél az egy 
Az egy meg csak én 
Az egyik hajt, a másik itt marasztal
Még itt vagyunk mind, én meg én 
Kettesben önmagammal 

A két fél az egy 
Az egy meg csak én 
Az egyik bánt, a másik megvigasztal
Még itt vagyunk mind, én meg én 
Rettentő szép szavakkal 

A két fél az egy 
Az egy meg csak én 
Az egyik bánt, a másik megvigasztal
Még itt vagyunk mind, én meg én 
Rettentő szép szavakkal

ATEMPO.sk
Fotó: Dajka Raul

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM