MOST ÉRKEZETT: A Barba Negrában forgott a Petőfi Rádióba készülő Phoenix RT új klipje – Ilyen lett a Csended maradok! (+VIDEÓ)

Repülőrajtot vett a Phoenix RT! A múlt héten, vasárnap jelent meg a Z!enemi zenekarral tartott budapesti dupla lemezbemutató koncertjükön rögzített klipjük, a Csended maradok, máris bejelentették Égjen! című tavaszi turnéjuk állomásait. A jövő héten, szombaton, február 22-én, Alsószeliben indul a lángolás. És elsőként portálunk tudta meg: február 17-én, hétfőn 13 órakor a Petőfi Rádió népszerű Hajrá, Magyarok! című elő műsorának vendégei lesznek.

„Repülőrajt, mégpedig ezerrel!” – erősíti meg Puss Tamás dalszerző, basszusgitáros, énekes –

„Egy erős, intenzív évkezdést terveztünk, ami remekül sikerült, nagyon jók a visszajelzések. Hatalmas örömünkre a MAHASZ lemezeladási listájának a második helyén nyitott az Amit itt hagyunk lemezünk. A Csended maradok klipje jól visszaadja a január 24-ei nagy buli hangulatát.

 

Phoenix RT

 

Vártuk a lemezbemutató koncertet, nagyon készültünk rá. A Syndrome production forgatta, Leciék, akikkel a Talán igaz és a Szemekbe fényt klipeken is dolgoztunk. És hatalmas köszönet a Barba Negrában produkált páratlan látványért a Dream Power Kft.- nek!” – részletezi a zenész, aki a Csended maradok című dalban hörgő éneklést is produkál.

„Az új lemez dalai indokolják Tomi hörgő éneklését. Zeneileg intenzív az új lemez, Tomi is komoly érzelmekről írt dalszövegeket. Muszáj volt ezt néhol hörgésekkel alátámasztani”

magyarázza Győrög Márton zeneszerző, gitáros, hangmérnök, aki a Csended maradok klipről elmondja, két hét telt el a lemez megjelenése és a budapesti lemezbemutató koncert között, de a rajongók már megtanulták és énekelték a dalt.

„Rendkívül örülünk, hogy ilyen rövid idő alatt működnek az új dalok élőben. Ez minden zenekarnak fantasztikus érzés”– lelkendezik Marci.

 

 

A Z!enemi együttessel régi a barátság, erről már írtunk portálunkon. „Ősszel beszéltünk először a Z!enemis srácokkal, jó fej brigád” – jegyzi meg Tomi. – „Adta magát a közös lemezbemutató a Barba Negrában, addig mindkét zenekar vendégként lépett ott fel, nagyobb zenekarok előtt.

Nagy vállalás volt, de megérte a három hónap rákészülés. És hamarosan indul az Égjen! című nagy tavaszi turnénk” – emlegeti a Phoenix RT frontembere.

„Nálunk, otthon, Alsószeliben lesz az első állomás” – avat be Marci. – „Két vendégzenekarunk a Mortifer és a CloudBurst. Utóbbi zenekarral az első megjelenés óta együtt dolgozunk, nálam vették fel a lemezüket, most végzem az utolsó simításokat, hogy beadhassuk gyártásra, de a dalokkal már korábban elkészültünk. Örülök, hogy kikérték a véleményemet. Ráadásul, egy nagy eseményre is készülnek a koncerten, ami nagyon fog szólni” – titokzatoskodik a stúdiótulajdonos.

 

Phoenix RT

 

„Tinédzser korunkban a Mortifer zenekar koncertjein buliztunk, és elolvastunk mindent, amit az Ifi magazin írt róluk”

– nevet Tomi. – „Ők kezdtek magukról a napokban régi fotókat posztolni, és Marci ezt átvette, naponta posztol ilyen képeket a saját insta oldalán, de már kerültek fel hasonló fotók a Phoenix RT Club zárt csoportba” – teszi hozzá. búcsúzóul a frontember.

A Phoenix RT zenekar február 17-én, a jövő héten, hétfőn a Petőfi Rádió 13 órakor kezdődő, Hajrá, Magyarok! című műsorában lesz látható és hallható élőben.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: WildungPhoto

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM