„Nika se perimeno” - Delhusa Gjon híres slágerét dolgozta fel DR BRS és Veréb Tamás (+KLIP)

Ki ne ismerné a „Nika se perimeno”-t, Delhusa Gjon híres slágerét? Adott volt, hogy éppen az a dj-producer fedezze fel újra most, aki olyan feldolgozásokat tudhat maga mögött, mint a Hol van az a lány, vagy az Évszakok. DR BRS a görög receptet ezúttal a sokoldalú énekessel, Veréb Tomival álmodta meg, majd repülőre szálltak, hogy Cipruson, egy igazán autentikus helyszínen forgassanak klipet. A páros bízik benne, hogy a „Hozzám tartozol (Nika se perimeno)” a nyár egyik legfelkapottabb feldolgozása lesz hazánkban, melyre minden esély megvan, hiszen már most több mint 300 ezeren nézték meg az újdonságot.

„A „Nika se perimeno” mindig is a kedvenc, retro dalaim közé tartozott.

Szeretem a felvétel szövegét, számomra egy valódi szerelmi sztorit mesél el, mely velem is megtörtént egyszer Olaszországban. Egy kéthetes családi nyaralás közben elrabolta a szívem egy olasz lány, akivel csak közepesen értettük meg egymást, hiszen csak angolul tudtunk kommunikálni. De ez nem jelentett akadályt” – meséli a színházi körökben jól ismert, sokoldalú énekes és a Sztárban sztár című showműsor egykori nyertese, Veréb Tomi.

DR BRS Zalatnay Cinivel közös „Várlak még” című újragondolása korábban óriási siker volt, érdekes egybecsengés, hogy a „Nika, se perimeno” görögül annyit tesz: „Nika, várlak téged”.

 

DR BRS és Veréb Tamás

 

„A türelem kulcsfontosságú. Vártam Tomira, mert nem volt benne biztos, hogy neki való ez a dal. Ez nem az első eset, hiszen annak idején a Király Viktorral közös „Tűzvarázsló” feldolgozásnál is így történt, de végül sikerült meggyőznöm Viktort arról, hogy tuti sláger lesz a kollabunk. A várakozás pedig kicsit olyan, mint a vonzás törvénye. Ha elég türelmes vagy, bevonzod a pozitív dolgokat” – mondta el a dj-producer, DR BRS. Ez a törvényszerűség pedig a klipforgatáskor is jelen volt.

„Két napig tartott a forgatás maga, de kezdtük Atkával feladni a klipforgatást, hiányzott az a plusz, ami mondhatni elviszi a show-t. Majd Aphrodité szikláinál találkoztunk két lánnyal, épp táncos TikTok-videókat készítettek. Feltűnt nekünk, hogy még profin is táncolnak. Az az eszement ötletünk támadt, hogy leszólítjuk őket, nincs-e kedvük szerepelni a videóklipünkben. Az ő improvizációjuk és a mi őrültségünk teljesen új magasságokba emelte a forgatást. Jelenleg is tartjuk a kapcsolatot, Lengyelországban alig várják a lányok, hogy viszont láthassák magukat a klipben” – árulta el Veréb Tomi.

 

 

A „Hozzám tartozol (Nika se premieno)”-nak eddig nagyon pozitív a fogadtatása, amelyet DR BRS a saját fellépésein is tesztelt már élőben közönség előtt.

ATEMPO.sk
Fotó: Czoller Bence

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM