Emmer Péter nemzetközileg is ismert és elismert gitárvirtuóz, aki már nemegyszer bizonyította, hogy kitűnő zeneszerző és énekes is. 2015 decemberében portálunkon debütált a Végtelen út című saját szerzeménye, melyhez most klipet forgattak. Pár hete a Harmónia-díj átadóján pedig Az év dala kategóriában nyert ez a szerzemény.
A dal zenéjét és szöveget Peti írta. „Az az igazság, hogy megkerestem egy-két szövegírót, de nagyon elfoglaltak voltak és aki ismer, az tudja, hogy ha belelkesülök, akkor nem szeretek várni :-) Így tollat ragadtam és ez lett a Végtelen út.”
További érdekesség, hogy az éneken és gitáron kívül a hangszerek nagy részét is Ő szólaltatja meg. „Magam játszom a dobokon kívül az összes szólamot, beleértve a vokálokat is. De ez nem azért van, mert zsarnok vagyok és nem engedek mást a dalok közelébe :-) Így hozták a körülmények.” - tette hozzá Peti.
A most megjelent videó az első saját klipje. „Mindennek meg van a maga ideje, a klipnek most jött el. A forgatás jó hangulatban telt, mivel ismerősökkel dolgoztam. A videót Csonka Andreas készítette, akit legtöbben a Megasztár énekeseként ismerhetnek, de klipek készítésével is foglalkozik.”
És akkor jöjjön a Végtelen út:
Ez az első, de messze nem az utolsó klip Petitől. „Folyamatosan írok új dalokat, melyek java része már el is készült demó formájában. Négy-öt dalhoz szöveg is íródott. Barátoknál, ismerősöknél tesztelgetem őket időnként és azt kell, hogy mondjam nagyon pozitívak a visszajelzések. Sokan drukkolnak nekem és ez végtelenül jó érzéssel tölt el. Van miért, kinek zenét írnom, és ez nagy kincs!
Természetesen további klipeket is tervezek. Andreassal már felvetettük a témát és legközelebb egy gyorsabb dalra szeretnénk forgatni. A szerzeményt már fel is vettem és alig várom, hogy azt is bemutassam :-) És van még egy gyönyörű lassú dal is, amit mindenképp szeretnek megklipesíteni :-)”
Tehát lesz minek örülni az elkövetkező időben is. Aki pedig élőben szeretné hallani akár ezt a dalt is, látogasson el december 15-én 17.00 órakor a Klapka térre és december 22-én a komáromi Borozóba (Európa udvar), ahol este Peti fog zenélni.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk