A zenekar megtöltötte a színpadot, a zenéjük pedig a nézőteret - XII. Louis Armstrong Jazzfesztivál

Idén egy nap erejéig ismét részesei lehettünk a bánki Tó Wellness Hotel szomszédságában, a tó víziszínpadán zajló Louis Armstrong Jazzfesztivál fület kényeztető programsorozatának.

Délelőtt a tavat körülvevő fák árnyékában hűsöltünk, pihentünk, de a délután kezdődő táncoktatáson már ott voltunk. Nagyok komoly koreográfiát tanítottak be pillanatok alatt a táncot tanulni vágyó közönségnek, akik ügyesen sajátították el a Pepita Tánciskola tanárának instrukcióit.

Louis Armstrong Jazzfesztivál

A táncoktatás alatt lassan, de biztosan megtelt a nézőtér is jazzkedvelő közönséggel.

A víziszínpad első fellépője a Marian Petrescu Trio volt. A villámkezű zongorista és két zenésztársa – Alexander Mashin (dobos) és Mihal Petrescu (bőgő) - hosszú perceken keresztül uralta a színpadot és kápráztatta el a közönséget.

Louis Armstrong Jazzfesztivál

Az Trio fergeteges fellépése után a látványnak és életérzésnek is komolyan adózó 19 tagot számláló csak korai jazzt játszó szlovák zenekar a Bratislava Hot Serenader Orchestra produkciója következett.

Louis Armstrong Jazzfesztivál

A zenekar megtöltötte a színpadot, a zenéjük pedig a nézőteret. A nemzetközileg elismert zenekar több híres fesztiválon is bemutatkozott már nem kevés sikert könyvelve el. Olyan fesztiválok fellépői, mint a Marlborough Jazz Festival, az Edinburgh Jazz Festival vagy a Glasgow Vintage Festival.

A korai jazzt nemcsak zenéjükben, hanem megjelenésükben is hűen vitték a színpadra. Nagy tapsvihar köszöntötte a zenekart produkciójuk végén.

Louis Armstrong Jazzfesztivál

A Bratislava Hot Serenader Orchestra produkcióját a Budapest Jazz Orchestra koncertje követte.

Az egyetlen magyar big band, amely meghívást kapott a Montreux-i Jazz Fesztiválra vagy a Cannes-i MIDEM Fesztiválra.

Louis Armstrong Jazzfesztivál

Örülök, hogy elmentünk és részt vettünk az idei bánki Jazzfesztiválon. Még így is, hogy csak a szombaton voltunk. Egy élmény volt.

Éljen Bánk, éljen a jazz!

 

01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
39
40
41
42
43
44
45
46
47

 

Fagyas Róbert, ATEMPO.sk
Fotó: Fagyas Róbert