Ritkán látott produkciókkal teli gálát kínál március 15-éig a Fővárosi Nagycirkusz. Az idén január 7. és 12. között pergett XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál hat napja alatt, 5 különböző előadást láthatott a zsűri és a publikum. A legjobb számokból állította össze a Fesztivál Plusz – Győztesek Gálája című pazar előadást Joseph Bouglione művészeti rendező. Volt miből válogatni. Egy hét alatt öt kontinens, több mint 200 artistaművészét látta vendégül az intézmény.
A műsor, a francia sztárrendező víziói, alapján tisztelgés a díjazottak eredményei előtt, egyben ajándék a nézőknek, hogy átélhessék a kétévente megrendezett Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál hangulatát.
Ült az ember vasárnap délután a Fővárosi Nagycirkusz nézőterén, nézte az előadást, majd többször azon kapta magát, hogy előredől, és tátott szájjal figyel, mert ilyet még nem látott. Ahány produkció, annyi varázslat. Ahány cirkuszművész, annyi csoda!
Mindjárt az elején a kézenállás magasiskoláját mutatta be a bronzérmes orosz Maria Sarach, akinek tapsoltak már a Circus Roncalli, sőt a Cirque du Soleil műsoraiban is. Egy mágikus fotelben előadott lenyűgöző handstand produkciója színes volt, mint egy kortárs festmény és kecses, akár egy kortárs balett.
Az izraeli Duo Aerial DNA a levegőben varázsolt, káprázatos lengőrúd számával. Alisha Shehter és Dan ezüstérmesek lettek Budapesten. Hét éve találkoztak, ezúttal egy heves szerelem történetét mesélték el a lengőrúdon.
Etiópiából érkezett a budapesti manézsba az energikus és látványos Duo Sabawian adagio-páros. Így egyensúlyozni, eddig még senkit sem láttam. Voltak egészen lélegzetelállító figuráik. Páratlan mutatványokat tudnak.
Mondják, ha jó a bohóc, jó a műsor. A joggal világhírű izraeli Anatoli Akerman egyszerűen frenetikus! A Cirque du Soleil KẢ és ZED című műsorainak zseniális bohóca egy maga hordozta ketreccel körbevéve fogadta az érkező nézőket a Fővárosi Nagycirkusz előcsarnokában, még a műsor előtt. A ketrecre azt írták, a bohócot etetni tilos. A kis kerítést cipelve üdvözölte a publikumot a mester, akit azonnal a szívükbe zártak a nézők. Többen fotózkodtak vele, nem csodálkoztam azon, hogy a manézsban prezentált minden mozdulatát megtapsolták. Anatoli Akerman gyermekkorától tanult pantomimet, színészetet, zsonglőrködést, és most minden tudását megmutatta Budapesten is. Eredeti produkciói, üde színfoltjai voltak az előadásnak.
Az Egyesült Királyságból érkezett Thomas Lacey kutyáival tarolt a manézsban. A bohém négylábúak ezüstérmet hoztak a gazdinak. Amint a csodaszép fekete lovak szabadidomítása, szintén ezüst ragyogást biztosított az olasz Giulia Gionának. A bájos idomár egy nagy múltú lovas-dinasztia harmadik generációjának a képviselője. Öröm volt látni őt és lovait.
Az aranyérmes és két különdíjas produkcióra a szünet utánig kellett várni. Akkor röppent a kupolába a fantasztikus Flying Tabares repülőcsoport, amelyet négy évtizede Argentínában alapított családjával Nelson Tabares. Az évek során a cirkuszvilág egyik legsikeresebb fliegende-csoportjává váltak. Az amerikai légtornászok most először vannak Magyarországon. Maradandó élmény volt látni az összmunka ünnepét, amit produkáltak. Hármas szaltót is ugrott egyikük a kupolában. Végig feszültség uralkodott attrakcióik alatt a nézőtéren, amely csak akkor oldódott fel, amikor valamennyi légtornász a kifeszített hálóba vetette magát a produkció végén, amely méltán lett aranyérmes.
Az olasz Kelly Folco egykerekű számát spanyol ritmusok és tüzes táncosnők vezették fel. A műsorban többször táncoló balettkar koreográfusa Fejes Kitty volt.
A kiváló zenekart, amelyben a felvidéki Babindák István klarinéton és alt szaxofonon zenél, Szakál László vezette.
Kelly Folco miután egykerekűjével még ugrókötelezett is egy emelvényen, egy hatalmas biciklitornyon körözött a manézsban, nem mindennapi látványt nyújtva.
A magyar cirkuszművészetet Krivanek Zoé és Kollár Bence, azaz a Duo Kriko frenetikus gurtni produkciója képviselte a Győztesek Gáláján. Bence mindvégig mosolygott. Nem is értem, hogyan csinálta, annyi tartás és emelés mellett. Zoé pedig a hajlógás művészetéből is mutatott feledhetetlen pillanatokat. Gyönyörűek voltak a levegőben, nem csoda, hogy nemzetközi sikerek is vannak már mögöttük.
Gyorsan elrepült az előadás két órája, akár a gyorsvonat, pedig néztünk volna még válogatott világszámokat. A bűvölet egy ideig a székében tartott mindenkit. Talán éppen e miatt lett a Fesztivál Plusz a Fővárosi Nagycirkusz újabb győztes gálája.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Urbán Ádám – Fővárosi Nagycirkusz
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!















