Idei első koncertjét Budapesten adta az Ipoly menti Kiss Zenészek formáció. A Boyongó meghívására léptek színpadra a Fonó Budai Zeneházban.
„A Boyongó zenekarral tavaly, az Öröm a Zene versenyen ismerkedtünk meg, ahonnan nagy örömünkre elhoztuk a kimagasló zenei tehetségnek járó Újfalusi Gábor-díjat. Különleges, egyedi zenét játszanak. Kreatív ötleteik vannak, teljesen más a zenei világuk, mint egy szokványos zenekaré” – mondta el portálunknak Reinold Benko Krisztián, a Kiss Zenészek billentyűse.
A felvidéki csapat hangzása is átalakult az elmúlt hónapokban. Balla Dávid basszusgitárossal már teljessé vált a zenekar, így a dalaikat is áthangszerelték. Sokkal dúsabban szólalnak meg a saját dalok és feldolgozások. A színpadon pedig igazi hullámvölgyeket teremtettek. Megjelent a mélázás, az önmagunkra való odafigyelés és a szerelem színes alternatívái is.
„A Boyongós srácok és sráclányok nagyon jófejek! Lazán és egyszerűen lehet velük dolgozni, egyeztetni, úgy gondolom, hogy egy húron pendülünk velük.” - tudtuk meg Csáky Mátétól, a zenekar vezetőjétől.
„Ez volt az első igazi pesti (vagyis budai) koncertünk, nagyon hálásak vagyunk a Boyongónak, hogy meghívtak bennünket. Sokat beszélgettünk a koncert után, s arra jutottunk, hogy a jövőben mindenféleképpen létre kell hozni több olyan zenei estét, amin szintén mind a két együttes zenél. Őszintén örülök annak, hogy testvérzenekarunknak nevezhetjük őket, kiváló zenészek, teli kreativitással, energiával és alázattal!”
Máté a koncerten a felkérésükre egy dal erejéig csatlakozott a Boyongós srácokhoz is, ezzel is erősítve a két zenekar közötti kapcsolatot.
A Kiss Zenészekkel a közeljövőben a Csallóközben is találkozhatunk, május 4-én este Dunaszerdahelyen, az NFG Klubban állnak majd közönség elé. De zenélnek majd Gombaszögön, a Szent Korona Ünnepen és a Várlak Fesztiválon is.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Csáky Mátyás / ATEMPO.sk