OTT JÁRTUNK: Így hódította meg Felvidéket Kökény Attila és Rakonczai Viktor (FOTÓK)

A Megasztár felfedezettje, Kökény Attila és az Artisjus- és EMeRTon-díjas zenész, Rakonczai Viktor decemberben közös turnéra indultak. Ennek voltak és még vannak is Felvidéki és Magyarországi állomásai. Mi Nagymegyeren kaptuk őket lencsevégre.

A két előadóművész első találkozása 2011-re nyúlik vissza, amikor Attila Megasztár utáni első szóló lemezéhez keresett az akkori kiadója szerzőket, dalokat. A lemezének címadó dalát (Nincs semmi másom) Viktor készítette. 2022-ben újra "egymásra találtak" és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek. Ebből született meg többek közt a Bűnös szerelem című dal és a közös turné is.

 

Kökény Attila

 

Az Ébredés című koncertjeik keretében már hangolódhatunk az ünnepekre, csodás karácsonyi, ünnepi dalok csendülnek fel a saját szerzemények mellett.

A két kitűnő előadóművészt élő zenekar kíséri, ezúttal Balogh László (dob), Pál Gábor (basszusgitár), Jász András (szaxofon), Dajka Krisztián (gitár) összetételben.

 

Rakonczai Viktor

 

Nagymegyeren teltház előtt léptek színpadra a Plauter Kúriában és nyűgözték le a lelkes közönséget.

Felvidéken Rimaszombatban, Komáromban és Párkányban találkozhatunk még velük, de év végéig Tatabányán, Zalaegerszegen és Csongrádon is hallhatjuk őket. 2024-ben pedig már most bejelentettek jó néhány közös koncertet.

 

  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-001
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-002
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-003
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-004
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-005
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-006
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-007
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-008
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-009
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-010
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-011
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-012
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-013
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-014
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-015
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-016
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-017
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-018
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-019
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-020
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-021
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-022
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-023
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-024
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-025
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-026
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-027
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-028
  • kokeny-rakonczai-nagymegyer2023-029

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM