Kilencedik alkalommal rendezték meg idén a Schubert Festet Zselízen és környékén. A Gyöpös István hegedűművész, tanár által életre keltett rendezvénysorozat a klasszikus zene történetének egyik leghíresebb zeneszerzőjét, Franz Schubertet állítja a középpontban.
Az apropója pedig az, hogy az osztrák komponista két alkalommal is több hónapot töltött Zselízen Eszterházy gróf kastélyban, ahol nem csak szórakoztatott, de tanított is.
Idén a fesztiválnak Léván és Zselízen kívül első alkalommal Bécs is helyszínt biztosított.
Léván a zsinagógában került sor a hangversenyre, ahová mi is ellátogattunk.
A koncertet Gyöpös Marouf Krisztina Harmónia-díjas felvidéki magyar fiatal zongoraművésznő vezette, mivel édesapja betegség miatt nem tudott jelen lenni.
A koncertet a Zselizi F. Schubert Művészeti Alapiskola kórusa kezdte Horváth Diana vezetésével, akik a koncertet megelőző workshopon is részt vettek.
Őket a Rumi Quartet követte, akik Schubert 1. hegedű kvartettjéből játszottak több tételt.
Majd Gyöpös Marouf Krisztina előadásában hallhattuk a zeneszerző két művét, egy Mazurkát és egy Noktürnt.
A művészet az emberi élet szerves része, amely egyedülálló módon fejezi ki az érzelmeket, gondolatokat és érzéseket. Schubert munkássága, annak ellenére, hogy fiatalon hunyt el, mely nyomot hagyott a zenetörténelemben. A fesztivál segíti megismertetni ezt az örökséget abban a régióban, ahol hónapokat töltött. A jubileumi tizedik évad is majd ezt szolgálja, amihez már így előre is sok sikert kívánunk.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk