Jól szólt a farkastorok a völgyben – Most új irányba fordul a Gorlo Volka (+FOTÓK)

Gombaszög régi arcai ők. Annak idején, amikor még Krasznahorkaváralján volt a nyári tábor, 2015-ben alakult meg hosszú nevű előzmény zenekaruk, A Farkas A Mézes A Német Meg A Bob (Kicsi, Hajó a vége), 2019 tavaszától zenélnek négyesben, mint Gorlo Volka: Farkas Meli énekes, gitáros, zeneszerző, dalszövegíró, Mézes Zoltán gitáros (Pálmafunk), Gőgh Ákos (Oggy) dobos (túlontool), Szabó Gábor basszusgitáros.

Elmúlik a lemeztelenségünk – megjelent a Gorlo Volka új videoklipje és cédéje

Fél, Párkány, Gúta, Őrsújfalu a kedves közeli helyeik, de mindenütt otthon vannak a Sajó és a Duna között. Tavaly karácsony előtt jelent meg első albumuk szerzői kiadásban a 2019 és 2021 között született dalokkal. Korszakzáró album a Szeretetjárvány. Az idén március 19-én az Estendøn zenekarral közösen adott koncerten keresztelték meg a gútai Városi Művelődési Központban. Hangos sikert arattak Budapesten, az Akváriumban. Legnagyobb rajongótáboruk is Budapesten van.

 

Gorlo Volka

 

Az idei Gombaszögi Nyári Táborban tartották első közönség talákozójukat, amelyet Juhász Katalin vezetett. Koncertjükön a Szifon színpad előtt magától indult mozgásba csípő és láb.

Jól szólt a farkastorok a völgyben is! Ősztől új irányba fordul a Gorlo Volka, több líra és sok pop várható,

derült ki az interneten is megtekinthető húsz perces közönségtalálkozón. Már készülnek az új dalok. Alig várjuk!

 

  • gombaszog2022-gorlo-volka-001
  • gombaszog2022-gorlo-volka-002
  • gombaszog2022-gorlo-volka-003
  • gombaszog2022-gorlo-volka-004
  • gombaszog2022-gorlo-volka-005
  • gombaszog2022-gorlo-volka-006
  • gombaszog2022-gorlo-volka-007
  • gombaszog2022-gorlo-volka-008
  • gombaszog2022-gorlo-volka-009
  • gombaszog2022-gorlo-volka-010
  • gombaszog2022-gorlo-volka-011
  • gombaszog2022-gorlo-volka-012
  • gombaszog2022-gorlo-volka-013
  • gombaszog2022-gorlo-volka-014
  • gombaszog2022-gorlo-volka-015
  • gombaszog2022-gorlo-volka-016
  • gombaszog2022-gorlo-volka-017
  • gombaszog2022-gorlo-volka-018
  • gombaszog2022-gorlo-volka-019
  • gombaszog2022-gorlo-volka-020
  • gombaszog2022-gorlo-volka-021
  • gombaszog2022-gorlo-volka-022

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM