A Pál utcai fiúk musical is színre kerül jövőre, és Fellegi István bérletet hirdetnek – Évadot zárt a Komáromi Jókai Színház (FOTÓK)

Egyetlen színház sem akadt az idei évadban, Szlovákiában, amely annyit játszott volna, mint a Komáromi Jókai Színház. 12 bemutatót tartottak. Ez több volt, mint heroikus, fogalmazott Varga Emese művészeti vezető. Gál Tamás színházigazgató nyíltan beszélt anyagi gondjaikról. Jövőre ismét rendez Komáromban Martin Huba, és színre kerül Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicalje. Rédli Károly rendezi, ősszel szereplőválogatást tartanak.

113 előadás a Komáromi Jókai Színház 2021/2022-es évadának mérlege. „Amit a helyzet engedett, abból kihoztuk a maximumot” – mondta az évadzáró sajtótájékoztatón Varga Emese művészeti vezető,

majd szomorúan hozzátette, az évad azt is megmutatta, bármilyen jó előadásaik szakmai színvonala, azért még mindig a pénz az úr. A pandémiák után pedig még inkább anyagi akadályai vannak annak, hogy építkezhessenek.

 

Varga Emese és Gál Tamás

 

Válaszd a hazait! Kérték az éppen véget ért évad elején. Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművész színházigazgató örömét fejezte ki, hogy

valamennyi előadásban más színészek voltak a főszereplők, és szlovákiai magyar színművészek voltak.

A pénz hiányáról ő is sokat beszélt, mert nem elég, hogy a Komáromi Jókai Színház éves költségvetése harmada egy magyarországi vidéki színházénak, a színházi pályázati támogatást osztó Kultminor illetékes kuratóriuma csak augusztusban ül majd össze, a szponzorok a pandémia miatt már nem annyira adakozóak, mint azelőtt, lassan nekik sem lesz miből adni, a kormány pedig a covid után annyira mostohán kezeli a kultúrát, hogy a színházakba is érvényes kulturális kuponokból is elvont egy eurót. „Hiányzik az ethosz ebből az országból” – ismételte a színházigazgató Szigeti László szavait.

 

A sajtó

 

Pedig az eredményeik magukért beszélnek, köszönhetően annak, hogy a legnagyobb anyagi gondok ellenére is megvalósították a színpadon, amit a rendezők elterveztek. És hasonló elszántsággal vágnak bele az új évadba, amelyben a komáromi színház hetvenedik születésnapját ünneplik majd. Októberben František Langer Külváros című drámájának lesz a premierje, amely a cseh Liliomként ismert a szakmában, Martin Huba rendezi.

Télen N. Tóth Anikó, a Dráma 21 pályázaton fődíjat nyert Kacagó királykisasszony című mesejátéka kerül színre Matusek Attila rendezésében, márciusra pedig Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljének premierjét tervezik Rédli Károly rendezésében. A produkcióhoz ősszel szereplőválogatást tartanak.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Három saját bemutatójuk mellé, három vendégjáték érkezik a komáromi színpadra. A Székesfehérvári Vörösmarty Színház Boeing, Boeing –Leszállás Párizsban című vígjátéka, Bagó Bertalan rendezésében, Sík Sándor István király című tragédiája a Kossuth-díjas Boráros Imrével a címszerepben, a Jászai Mari-díjas Pataki András rendezésében Sopronból és Henrik Ibsen Nórájának miskolci előadása, Béres Attila rendezésében.

Eddigi hat bérletük mellé egy csütörtök estére szóló hetediket, a színház első igazgatójáról elnevezett Fellegi István bérletet kínálnak majd az augusztusban induló bérlethirdetésben, és bíznak abban, hogy szárba szökken a Csemadokkal közösen indított kezdeményezés.

 

A társulat tagjai

 

A Benkő Géza Stúdiószínpad négy előadást kínál a színházi ínyencfalatokra vágyóknak. Tóth Attila Mindennapi tenyerünket című színművét Gubík Ági, Rancsó Dezső és Nádasdi Péter előadásában, Telihay Péter rendezésében, a Varsói melódia című színművet Rák Vikivel és Lucskay Róberttel, amelyet Czajlik József m.v. rendez, Lucskay Róbert – Forgács Miklós – Czajlik József: Apa, Anya, Pia című darabját, amelyet Czajlik József rendezett és a Mesterkurzus című darabot, amit Bagó Bertalan visz majd színre.

 

Kiss Szilvia

 

A szentpéteri St. Petrus Vini borászat és panzió pazar éttermében, amely szponzorként látta vendégül a Komáromi Jókai Színházat, Gál Tamás és Varga Emese megköszönték a színház valamennyi munkatársának, hogy bírták a kemény tempót,

majd a művésztársulat tagjai megválasztották az idei Ferenczy Anna-díjast. Molnár Xénia színművésznő meghatódva, könnyeivel küszködve vette át a díjat.

 

Molnár Xénia

 

A csodaszép környezetben felépített panzió hűs, kupolás pincéjében, önfeledt beszélgetéssel és búcsúzásokkal ért véget a Komáromi Jókai Színház idei évada.

 

A társulat tagjai

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM