Három év után ismét énekszótól volt hangos Érsekújvár. A Lovarda nagytermében tizennyolcadszor került megrendezésre a Csengő Énekszó, a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos seregszemléje, minősítő versenye. Az ország különböző pontjairól többszáz gyermek mutatta meg a közönségnek, hogy milyen jó közösen énekelni.
Idén mindkét nap eseményeit élőben követhették az érdeklődők a világhálón is.
A koronavírus járvány okozta korlátozások miatt a kórusoknak nem volt sok lehetőségük az együtténeklésre az elmúlt két évben, így az idei év elsősorban a visszatérésről szólt, minősítést is csak azok a kórusok kaptak, akik azt kérték.
Ezúttal tizennyolc kórus vett részt a fesztiválon, akik közül hatan kaptak sávos minősítést.
A kassai Márai Sándor Magyar Tannyelvű Gimnázium és Alapiskola három kórusa, a Csengettyű Gyermekkórus, a Leánykar és az Ifjúsági Vegyeskar Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia vezetésével aranysávos minősítésben részesül.
Szintén aranysávos lett a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola kórusa, valamint a komáromi Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Nagyok Kórusa is, melyek élén Orsovich Yvett karnagy áll.
A zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola kórusa Horváth Diana vezetésével ezüstsávos minősítést kapott.
A zsűriben ismét neves hazai és magyarországi szakemberek foglalrak helyet:
- Hartyányi Judit magyarországi tanár és karnagy, a Budapesti Tanítóképző Főiskola ének-zene tanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezetés Tanszékének oktatója – a zsűri elnöke
- Stubendek István énektanár, karvezető, a komáromi Concordia Vegyeskarnak karnagya
- Hraschek Katalin magyarországi énektanár és karvezető
- Józsa Mónika karnagy, ének-zenetanár, a galántai Kodály Zoltán Daloskör, a Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusának és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagya.
- Mindszenty Zsuzsánna magyarországi Liszt-díjas karnagy, zenetanár, a Musica Nostra Kórus alapítója
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk