Tizenegy zenész üzente: ember legyél! – OTT JÁRTUNK! (+FOTÓK)

Összejött tizenegy zenész a Föld napján a Gútai Városi Művelődési Központban. Zenéltek egy nagyot. A bevételt pedig a kárpátaljai magyarok megsegítésére küldik. Hiteles emberekkel, kézből kézbe. Talán ez a valamivel több, mint kétszáz euró is segít valamennyit az iszonyat közepette.

 

Rockmisszsió

 

A bátorkeszi Rockmisszió (Fazekas Tibor dobos, Sas Tibor énekes, Matusek Roland, Matusek Máté gitárosok, Jobbágy Miklós billentyűs, Domonkos Péter basszusgitáros) és a komáromi José LIVE! (José dalszerző, énekes, Gál Sándor dobos, Kerekes Levente gitáros, Kosztolányi Péter billentyűs, Szabó Andor basszusgitáros) – megtették, amit a lelkiismeretük kikövetelt: segítettek.

 

José LIVE

 

Hogy hányan csatlakoztak ehhez az ügyhöz, mára talán nem is lényeges. Ott, akkor, persze azon izgultak, segítsenek minél többen a belépőjegy megvásárlásával.

Nagyszerű zenészeket láttunk, akik a napi műszakaik ledolgozása után, este, egyikük, másikuk nagyon fáradtan, de még színpadra álltak, hogy a zene által üzenjék meg a békét oda, ahol sokáig szükség lesz erre. Gyanítom azután is, ha már nem szólnak a légvédelmi szirénák, és nem ropognak a fegyverek.

 

José LIVE

 

Azt írtam az előbb, nem a gútai nézőszám az érdekes, a két zenekar szándéka inkább. A Rockmissziónál mindig két forint az a dal, a José LIVE! pedig szentül hiszi, hogy lesz még nyár. Leckési Gábor, a Rockpagoda Felvidéki mustrájának mindig felkészült és irigylésre méltóan lelkes szerkesztője szerint:

„Nagyon jó volt, igazi koncert feeling, jól megszólalnak a dalok, gratula a csapatnak, nagyon egyben van. Köszönjük szépen az élményt!”

A magyarországi Wicky Black és csapata fémjelezte Rockpagoda külön pólót készített a koncertre, a nagyszerű trófeáért járó összeget ajánlották fel a kasszába.

 

José LIVE

 

Összejött tizenegy zenész a Föld napján a Gútai Városi Művelődési Központban. Zenéltek egy nagyot.

Arra figyelmeztettek hangosan a dalaikkal, hogy ember legyél. És akkor, majd nagyon, nagyon sokára, ha megérünk rá, nem dúlnak majd harcok. Sem bennünk, sem körülöttünk. Sehol a világon.

 

José LIVE

 

Rockmisszsió

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Fóti Dávid