Zene szólt a levendulás kertben (FOTÓ+VIDEÓ)

Idén a korlátozások feloldása után újra megvalósulhatott a Koncert a levendulásban c. rendhagyó esemény. A Lekéren élő Kováč Klára ad otthont minden évben saját udvarában a zenei délutánnak, ahol idén fellépet a lévai Göbő Anna és Sándor duója, valamint az Ipolyságon működő autentikus népzenét játszó Húros Banda.

Az esemény családias körülmények közt zajlott, ahol beszélgetés és kacagás mellett minőségi zene csendült fel.

Az apa-lánya duó megzenésített verseket, dal- és népdalfeldolgozásokat, ill. saját szerzeményeket hozott a közönségnek. Hallgassátok meg Szabó Lőrinc versfeldolgozását tőlük:

 

 

A Húros Banda bodrogközi és magyarbődi dallamokat muzsikált.

 

Húros Banda

  

A koncertek után lehetőségem volt pár perc erejéig beszélgetni az esemény főszervezőjével, Kováč Klárával.

Klári néni, meséljen egy kicsit erről a levendula kerti eseményről. Mikor és hogyan jött létre?

Idén harmadik alkalommal szerveztük meg a kerti koncertet a levendulásban. Elmondhatom, hogy talán azért jött létre, mert gyermekkorom óta vonz a zene, szeretem a hegedűszót. 2016-ban ismertem meg Alt Istvánt és családját, 2019-ben pedig megkértem Istvánt, hogy muzsikáljon gyermekeivel – Sárával és Gergővel – nekem a kertben, amikor legszebb a levendula. Juhász Sándorral csodaszép műsort állítottak össze. Rá következendő évben István már a diákjait is elhozta, pontosabban a Húros Bandát, Bohák Emesét és Gyulai Dodit is. Tetszett a vendégeknek, mert hangulatos és különleges esemény. Talán ilyen akció máshol nincs is. Úgy gondolom, nem mindegy a fellépőknek sem, hogy hol lépnek fel. Szerintem nem csak a nézőnek, hanem az előadónak is élmény az illatos levendulák közt zenélni, énekelni. Nagyon örülök, hogy évente részt vesznek az emberek, mikor többen, mikor kevesebben, de mindig feltöltődnek testileg-lelkileg.

 

Levendula

 

Az eseményt évente csak egyszer rendezik meg, miért pont most?

Azért, mert a levendula júniusban, s csupán 1-2 hétig virágzik. Ilyenkor a legszebb, a legillatosabb.

 

Ami a levendulákat illeti, az Ön növényei honnan származnak?

Tihanyból hoztuk, és véleményem szerint ezek a legillatosabbak. Számomra a levendula illatának intenzitása a legfontosabb. A virágot sok-sok termékbe használom, ezért fontos, hogy még akkor arathassam le, amikor nincs elnyílva. Ha egészen kinyílik a levendula, elveszti illatosságát. Ez az állapot, amikor nincs még kinyílva, csak pár napig tart, úgymond „nyakon kell csípnem”.

 

Levendula

 

Mióta foglalkozik levendula termesztéssel?

Hat esztendővel ezelőtt, tehát 2015-ben ültettük fiammal az első levendula bokrokat.

 

És milyen termékeket készít a levendulából?

Elsősorban szörpöt csinálok belőle, ami nyáron a víz ízesítésére használatos, de süteményekbe, palacsintába is ízletes. Mivel itt a kertben a levendulán kívül van néhány almafánk is, ezért az almát összekeverem a levendulával, s ebből készítek nagyon finom és illatos sült teát. Következő termék a masszázsolaj, amelynek nyugtató-, fájdalomcsillapító hatása van. Továbbá levendulapálinkát készítek, ami ugyebár gyomorkeserűnek számít, valamint levendulakekszet is sütök tönkölylisztből, kukoricalisztből és persze levendulából, piros áfonyával. Ezeken kívül párnákat, zacskókat varrok gyermekeknek, ami nagyon jó hatással van az alvásra.

 

Levendula

 

A sok levendulával való technikát, feldolgozási módot hogyan sajátította el?

A levendulás keksz készítését tévében láttam, de átdolgoztam a magam módján, egészségesebben, ahogy már az előbbiekben is említettem, tönköly- és kukoricalisztből. Ami a szörpöt illeti, ha létezik bodza-, málna-, akácszörp, akkor levendulából miért is ne lehetne?! Egy piacon barack-levendula lekvárt láttam, mindjárt arra gondoltam, hogy felhasználom a sok almát, amely a kertemben terem, s azzal kombinálom majd a levendulát. Valahogy így jött létre az én sültteám, ahol nagyon jó az ízkombináció, a savanykás alma és az illatos levendula nagyon összeillenek. Szóval nem internetről, nem mástól kaptam receptet. Valamit megláttam valahol, inspirálódtam, s megalkottam sajátosan, úgy, ahogy nekem ízlik, tetszik.

 

Levendula

 

Ugye elmondhatjuk, hogy kedvelik az Ön itthon készített termékeit?

Igen, hál’ Istennek. Nagyon örülök neki, hisz szívből készítek minden egyes terméket.

 

További sok sikert kívánunk a rendezvényhez, a munkájához.

 

levendula-kertkoncert1
levendula-kertkoncert2
levendula-kertkoncert3
levendula-kertkoncert4
levendula-kertkoncert5
levendula-kertkoncert6
levendula-kertkoncert7

 

Csáky Máté, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző