OTT VOLTUNK: A Muzsikással ünnepeltek Ipolyságon

A több mint négy évtizede alakult nemzetközi hírű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás együttes Ipolyságon járt, ahol Kacsó Hangával és Berecz Istvánnal kiegészülve fergeteges koncertet adott a Szent István-napok keretein belül.

A Muzsikásnak elsőként sikerült elfogadtatnia a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. Az autentikus magyar népzenét rendkívüli élménnyé teszik, követve a legkiválóbb falusi zenészek hagyományos előadásmódját és improvizációs stílusát, mindezt egyedi, csak a Muzsikásra jellemző stílusban. Számos díj és kitüntetés birtokosai. Művészetüket 2008-ban első európai zenekarként a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.

 

Muzsikás

 

A városháza színháztermében Hamar Dániel, az együttes vezetője és egyben szószólója bensőséges gondolataival még meghittebbé varázsolta az előadást. A színpadon megjelent a tánc, az ének a felcsendülő muzsika alatt, ezáltal a zene is más megvilágításba került.

Az előadás egy gyönyörű imával zárult Kacsó Hanga előadásában, majd ezek után a magyar himnusz közös eléneklése szinte megkoronázta az estét.

 

  • muszikas-ipolysag2019-01
  • muszikas-ipolysag2019-02
  • muszikas-ipolysag2019-03
  • muszikas-ipolysag2019-04
  • muszikas-ipolysag2019-05
  • muszikas-ipolysag2019-06
  • muszikas-ipolysag2019-07
  • muszikas-ipolysag2019-08
  • muszikas-ipolysag2019-09
  • muszikas-ipolysag2019-10
  • muszikas-ipolysag2019-11

 

Zatyko Szilvia, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM