A Martosi Szabadegyetem, azaz a Martfeszt idén is változatos programokkal várta az érdeklődőket. Könnyűzenei, népzenei koncertek, játékok, táncoktatás, előadások, tanácsadás … hogy csak néhányat említsünk. Ezúttal mi is belenéztünk egy nap programjába, amit képekkel is illusztrálunk.
A délelőtt és kora délután elsősorban játékokkal, néptáncoktatással és előadásokkal telt.
Első nagyobb tömeget megmozgató fellépésre a Folksátorban került sor, ahol egy különleges kezdeményezés első pillanatait láthattuk, hallhattuk. Bemutatkozott a 100 Tagú Citerazenekar, mely a Nagycétényi Citerazenekar kezdeményezésére és Neszméri Tünde koordinálásával vált valósággá. Igaz a fellépők még nem voltak százan, de idővel teljesíthető lesz ez a kitűzött cél.
Ezt követően a Ki a vagány a vidéken? tehetségkutató versenyének gálaműsorára került sor a Családi szigeten, amely Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid kitűnő fellépésével lett megkoronázva.
Rengeteg embert vonzott vissza a Folksátorba a Naszvadi Lakodalmas bemutató, ahol egy igazi felvidéki lagziba csöppenhettünk.
A nap egyik kiemelkedő programjának számított a Felvidék Arca szépségverseny döntője, amit Tóth Károly és Szabó Viktor színművészek vezettek le. A lányok mellett színpadra állt a Varjos zenekar, Barthalos Kristóf, a Pozsonyi Néptáncegyüttes táncosa, valamint Kovács Koppány, a Rómeó vérzik együttes frontembere is.
Felvidék Arca a nagyudvarnoki Bankó Barbara lett, első udvarhölgye a gútai Fülöp Kristína, a második pedig a dunaszerdahelyi Csóka Edina. A Miss Festival címet Gráfel Boglárka érdemelte ki.
A felvidéki zenekarokat is bemutató Rendezvénysátor pénteki programjában a gútai túlontool rap-metal banda is szerepelt. A srácok nagyon jól nyomták. Hallhattuk az EP-jükön szereplő dalokat, de a nálunk debütált Képtelen képek is helyet kaptak a tracklistában. Egy igazi energiabombát kaptak mindazok, akik ott voltak velük. Érdemes figyelni őket :)
Az estét pedig Rúzsa Magdi nagysikerű koncertje zárta, aki ezúttal is lenyűgözte a közönséget.
Hogy visszaidézzük a nap hangulatát nézzétek meg a képgalériánkat is :)
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!