Csiba Júlia 1993. július 10-én született Pozsonyban. Öt éves volt, amikor szüleivel Medvére, egy kis csallóközi faluba költöztek. Szolfézst a győri Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolában kezdett tanulni. Hangszeres játékkal - hegedű - a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában foglalkozott. Később a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait vonós hangszereken - hegedűn, illetve brácsán és érettségizett népzene tárgyból is. Több éven át néptáncolt és szólót énekelt a győri Lippentő Táncegyüttesben. Többször fellépett a pozsonyi Ifjú Szivek Táncegyüttessel. 2012-ben a Fölszállott a páva vetélkedő különdíjában is részesült.
Hogyan értékeled, hogy idén Te lettél az egyik díjazott?
CSJ: Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén én kaptam meg a díjat. Jól esik, hogy elismerik a szakmában a munkásságomat. Nagyon szeretem ezt csinálni, ez az életem, ezért csodálatos érzés, mikor jó visszajelzéseket kapok és támogatnak.
Fel tudsz idézni gyermekkorodból néhány fontos élményt, amely a zenéhez köt?
CSJ: Jóformán, csak ilyen élményeim vannak. Szüleim zenészek, nagyszüleimnek is van egy kis köze a zenéhez, tehát minket a zene éltet. Édesanyám kiskoromtól dalokat énekelt nekem, az ünnepek, családi összejövetelek sem telhetnek el zenélés, örömzenélés nélkül.
Tekintsünk a jövőbe. Milyen zenei feladatok várnak ebben az évben?
CSJ: Most vettünk fel egy CD-t Németh Dénes (Dini) és zenekarával Tánc alá való címmel, mely egy sorozat első kiadványa. Ez a hanghordozó Szlovákia keleti felén található régiók tradicionális zenéjét tartalmazza. Az album hamarosan meg is jelenik. Koncerteket kicsit szüneteltetem, mivel anyai "feladataimra" koncentrálok. De júniustól szeretnék újra színpadra lépni, reméljük sikerül ezt megvalósítani.
Most kérdeznék valami általánosat. Hogyan látod a népzenének milyen helye van a szlovákiai magyar kultúrában? Mekkora rá az igény?
CSJ: Én személy szerint úgy látom, hogy egyre nagyobb rá az igény. Fiatal körökben is kezd fontos lenni a hagyományunk ápolása, megőrzése, művelése aminek természetesen nagyon örülök.
Végül a személyes véleményedre vagyunk kíváncsiak. Szerinted egy olyan szlovákiai magyar zenei portál, mint az ATEMPO.sk hogyan tudná a leghatékonyabban segíteni a hazai zenészeket?
CSJ: Úgy gondolom, hogy sok figyelemmel és megjelenéssel lehet a leghatékonyabban segíteni minket. Hiszen sokszor megfeledkeznek rólunk (nem vagyunk olyan sokan). Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy igyekszünk mindent megtenni, hogy kis magyarságunk igazán büszke lehessen ránk. :)
Köszönjük Csiba Júliának és további sok sikert kívánunk neki zenészként és anyaként is egyaránt.
EZ, ATEMPO.sk