Állva tapsoltak a nézők Jókai Mór Az elátkozott család című regénye színpadi adaptációjának ragyogó díszbemutatóján, a Komáromi Jókai Színházban. Hálásan ünnepelte a közönség a komáromi színház tizedik Jókai-bemutatóját. Az előző kilenc premier képei kiállításon tekinthetők meg az előcsarnokban. Telihay Péterrel, Az elátkozott család rendezőjével, a díszbemutató másnapján, a premier előtt találkoztunk. Exkluzív interjúnk.
JÓKAIVAL A SZÍNHÁZÁBAN: Megkezdődtek Az elátkozott család próbái – Indul új sorozatunk!
JÓKAIVAL A SZÍNHÁZÁBAN (3): Véget nem érő bontás és építés – Két nap a műszakkal (RIPORT+KÉPEK)
Telihay Péter rendezővel arról beszélgettünk, hogy
- Miért fontos az első mondat egy előadásban
- Mi a szertartása premierek előtt
- Milyen érzés visszajárnia Komáromba
- Merre van a regényben és a darabban fontos szerepet kapott Barátfalva
- Mi köze Az elátkozott családnak a Mátrixhoz
- Elégedett-e komáromi alkotótársaival
- És az is kiderül, hogy miképp töltődik fel olaszországi házában
Azt mondod az előadáshoz készült, Kulisszák című színházi lapban, hogy a színpadon a legelső kimondott szónak a nyolcvanadik percben is következménye kell, hogy legyen. Az elátkozott család előadásának első mondata: Legyetek ébren! Miért fontos az első mondat?
Először dramaturg szakra jártam a főiskolára, ami akkor még főiskola volt, nem egyetem. Bacsó Péter volt a filmdramaturgia tanárunk.
Ő hívta fel a figyelmünket arra, hogy nagyon fontos, milyen mondattal kezdődik egy film vagy egy dráma. Később gyakran figyeltem erre.
Most itt, a felső előcsarnokban, ahol beszélgetünk, az installációt nézegetem a falon, és megláttam egy fotót a Sirályból, amit én rendeztem itt, 2002 őszén. Bacsó a Sirályt hozta mindig példának, amely úgy kezdődik, hogy „Miért jár maga mindig feketében?” Erre azt válaszolja Mása, hogy „Gyászolom az életemet, boldogtalan vagyok”. Ez egy nagyon erős drámakezdés. Szoktam emlegetni a Hamletet is, amelyben az az első mondat, hogy „Állj! Ki vagy?” Erről szól a színdarab. Amikor Varga Emese megírta a darabot, egy időjárás-jelentés volt először, az első mondat pedig úgy hangzott „Vihar készül”. Úgy éreztem, hogy nem elég. A nyáron fellapoztam újra Jókai regényét, alaposan elolvastam, hátha találok benne emblematikus mondatot, ami rögtön behúz valamibe. A fenti mondatot találtam, és javasoltam Emesének, hogy kezdjük ezzel a színdarabot, mert nagy asszociációs holdudvara van.
Úgy éreztem, elég erős, enigmatikus, titokzatos mondat, hogy ezzel lehessen kezdeni az előadást. Hozzáteszem, a darabban ki is bomlik ennek a mondatnak az értelme.
Ez a színház mindig második vagy harmadik otthonom lesz
Úgy tudom, van egy különös szertartásod. Minden premier előtt levágod a hajad. Most levágtad?
Most megborotválkoztam. Nemrég volt egy másik premierem, akkor vágtam le a hajam. Jelenleg még elég rövid. Ezek hirtelen elhatározások, nem is tudom honnan ered, ez a régi, kabalaszerű dolog. Ezúttal megborotválkoztam, lehet, hogy ezután csak ez marad. Volt már sűrű a szakállam, amikor egymás után következtek a bemutatók.
Erre a szertartásra több mint két évtized után is emlékszem, hiszen a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője voltál. Itt éltél a színházban. Milyen ide újra és újra visszajárni?
Elvittem ma reggel az autómat a szervizbe, és mondtam a szerelőnek, hogy szeretnék olajcserét kérni.
"Jó reggelt, Telihay úr", köszönt a szervizes. Nem állítom, hogy nem esett jól. Ez erős jele annak, hogy egy kicsit otthon érzem magam Komáromban. Visszafelé gyalogolván azon tűnődtem, mennyi emlék köt ide. Erős és eltéphetetlen szálak. A szomszédos kórházban született a gyermekem. A pályám egyik legsikeresebb korszaka volt az itt töltött két és fél évad. Komárom és ez a színház számomra mindig második vagy harmadik otthonom lesz.
Most, ahogy itt ülünk és körülnézek, csak az ülés színe változott, egyébként minden ugyanolyan. A falak, a vécében a villanykapcsoló, a lámpabúrák fölöttünk, de főleg az emberek. Meg kell említenem Nagy Lacus ügyelőt és Balaskó Editet, aki akkor, amikor itt voltam, még súgó volt, azóta rendezőasszisztens lett. Ez a nagyformátumú előadás nem jöhetett volna létre az ő profizmusuk nélkül, amit az eltelt évtizedek alatt felszedtek és szorgalmukkal hizlaltak.
Az emberek elég jól beszélik ezt a térben és időben ide-oda ugráló technikát
Az olvasópróba óta tudom, hogy létezik Az elátkozott családban emlegetett Barátfalva. Mondtad, hogy a közelébe jártál szánkózni.
Miskolci vagyok. Barátfalva a Bélapátfalva – Répáshuta – Miskolc tengelyen található. Szentlélekre jártunk szánkózni, ahonnan látni lehetett Barátfalvát. Érdekes volt olvasni Jókai regényében, hiszen ismerem azt a környéket, tudom, hol van. Számomra megképződött, hogy a fiatalok hova menekülnek el ebben a történetben, plusz kapocs volt, amikor olvastam a regényt. Sárospatakot is sokat emlegeti Jókai, oda is sokat jártunk. Ezek külön fűszert, külön érzelmi töltést adtak a munkához.
Olyan lett az előadás, mint a Mátrix. Párhuzamosan történnek események, mindig van mit nézni a színpad különböző pontjain. Hogyan születnek meg ezek a képek?
Nincs tévém. Gál Tomi és a gyerekek is, akik néznek sorozatokat, azt mondták, olyan lesz, mint amilyen egy romantikus sorozat a Netflixen. Ennek azért örültem, mert azt találtuk ki Varga Emesével, hogy próbáljuk meg egy kicsit összekutyulni az idősíkokat.
Harminc évvel ezelőtt, a pályám elején nem volt ilyen egyszerű. Ma már az emberek elég jól értik ezt a térben és időben ide-oda ugráló elbeszélői technikát, a Netflix sorozatainak vagy a Mátrix című filmnek köszönhetően. Amikor szimultán cselekedetek, történések vannak a színpadon, tehát egyszerre több mindenre kell figyelned, az egy filmszerű technika.
Hozzáteszem, a Csehov-darabok is hasonlóképpen épülnek fel. Abban bíztam, hogy a nézői attitűd már elszakadt a lineáris történetmeséléstől és elég fogékony arra, hogy egyszerre több mindenre figyeljen a színpadon. Különösen, ha csak egy irányba kell néznie, mint ebben az előadásban.. Egyetlen képként értelmezni egy olyan térszerkezetet, amelyben különböző terek vannak, és több helyszínen egyszerre történnek az események. A néző valamiképpen összeköti, és egyetlen képpé formálja. Luca Signorelli Apokalipszisát, Az utolsó ítélet freskóciklusból néztem legutóbb Orvietóban. A képen párhuzamosan számtalan dolog történik. Ez a fajta szimultaneitás nagyon régi, és az emberek fogékonyak rá.
Időt kell hagyni, hogy észrevegyenek mindent. Vagy úgy kell megszerkeszteni egy jelenet belső ritmusát, oly módon kell terelni a figyelmet, mint ahogy az operatőr a kamerával, hogy mindig pont azt nézze a néző, amit látnia kell.
Összpontosítást követel a színészektől, meg kell találni a belső ritmusát, és a világításnak is nagy szerepe van. Amikor kezdtem a pályámat, manuális világítási pultok voltak. Nagyon lassan aludtak ki és gyulladtak fel a lámpák. Emiatt akkor nem lehetett gyors sötétet csinálni.
Az új technikai eszközök hozzásegítenek ahhoz, hogy úgy tudjunk világítani, ahogy a vágást látjuk a filmen.
Valami, ami virágzik, nő, egyszer csak hirtelen elpusztul
Az elátkozott család Gutai Thaddeus lelkésze növényekkel veszi körül magát. Lánya, Lilla elénk sétál a színpadi előtérben egy cserepes virággal, majd egy pillanatban levágja a virágot, ami a színpadra hull.
Fontos dramaturgiai pillanatban történik ez a jelenet. Van egy sváb ember, aki felépíti a templomot. Senkihez semmi köze, de annyira fellelkesíti, hogy a komáromi katolikusok és a reformátusok kibékülnek, hogy ingyen végzi el a munkát. Amikor újra feléled közöttük a szörnyű háború, ami már elkezdett békévé oldódni, reménytelennek látja, hogy ismét béke legyen az emberek között, és gyakorlatilag feladja, bedobja a lovak közé a gyeplőt, nem hajlandó tovább részt venni ebben az áldatlan konfliktusban.
A tiszteletesnek, aki az egyik legszörnyűbb figura a darabban, akit Mokos Attila játszik, lánya, Gál Sári ebben a pillanatban elvágja a virág szárát. Valami, ami virágzik, nő, egyszer csak hirtelen elpusztul. A béke kezd szárba szökkenni, és valami miatt újra háború kezdődik. A béke egyszer csak meghal.
Vannak feketébe öltözött érdekes emberek is az előadásban, akiket magamban az átokként fordítottam le. Olyanok, mint ahogy annak idején, a Sirály előadásában a koffereket cipelő nők jöttek a nézőtér felől, majd a végén arra távoztak.
Nem mondanám el, hogy kicsodák ők. Emese úgy fogalmazta meg, hogy Mákosné emberei. Ő két képben használta a jelenlétüket, íróként, azután az előadás írt magának egy történetet ezek köré a fura árnyalakok köré. Elkezdtem felfűzni a történet egyik legfontosabb szálát arra, hogy ezek a falból kilépő alakok olyanok, mint a párkák, csak nem nők, hanem férfiak. Az előadás vizualitásának alapja néhány René Magritte festmény. Van egy olyan képe, amelyen néhány lovas megy a fák között, az egyik lónak csak a feneke látszik, de a feje már nem bújik ki a fa mögül, egy másiknak csak a feje látszik, de nincs teste. Szürreális festmény. Ebből jött, hogy leválnak ezek az árnyak a fákról, az erdő növényzetéről, és valahogy átszövik a történetet. Hol komikus ellenpontként, nagyon szeretem a humorukat, máshol fenyegető démonokként. Az előadás elmondja, kik ők.
Izgalmas ez a történet. Az átok a megátkozottra és az átkozóra egyaránt rászáll.
Adott egy megszállott, kérlelhetetlen református pap, aki folyton szeretetről, erkölcsről, jóságról és Istenről beszél, miközben teljesen érzéketlen a környezete: a felesége, a lánya, a fia és általában az emberek iránt. A történet drámai fordulata, mikor megátkozza az ellenfelét, a katolikus alispánt, akit Gál Tomi játszik, a családjával: gyermekeivel és unokáival együtt. Ilyet nem teszünk. Nincs az az Isten, akinek a nevében ilyen gonoszságot el lehet követni. Holocsy Kriszti, aki a tiszteletes feleségét játssza, ordít vele, hogy vonja vissza ezt az átkot, mert ez megbocsájthatatlan.
Ártatlan embereket nem átkozunk el, semmilyen Isten nevében. Ez lehetetlen. És ezt most üzenem mindenkinek, aki érti. A gyerekek nem felelnek a szüleik tetteiért, és nem átkozhatjuk el a gyerekeket, akik vétlenek abban, amit a szüleik elkövetnek. Meggyőződésem, hogy az az Isten, akinek a nevében ezt megteszik, maga sem fogadná ezt el.
Elégedett vagy itteni alkotótársaiddal? Varga Emese dramaturg, a színpadi adaptáció írója, Juraj Gráfel díszlettervező, Lakatos Róbert zeneszerző munkájával?
Mindegyikükkel dolgoztam már. Tudtam, hogy mire számíthatok. Emese húsz éve kezdő volt, érzékeny, okos ember, de még fiatal. Jó érzés látni ezt az egészen nagy ívű fejlődést, hogy egy komplett színdarabot át tudott látni. Gyuri másik iskola. A cseh, szlovák, lengyel vizuális gondolkodás egészen másmilyen, mint a magyar. Annak idején, 2003 tavaszán, az Ibusár díszletét tervezte. Sőt, 2002-ben Az ördög kulisszáit is neki köszönhettük. Van némi múltunk. Beérett ő is. Nagyon fogékony volt a filmszerű gondolkodásmódra, remek teret tervezett az előadáshoz. Lakatos Robival nem is tudom, hányadik munkám volt Az elátkozott család.
Robi nagyszerű zenész és elképesztően kifinomult teátrális érzéke van. Jól tud zenében fogalmazni hatást, érzelmet, mindent, amire szüksége van az előadásnak. Remek a dramaturgiai érzéke, kitűnő színházi ember.
Olaszországban, Todi városában élsz. Ott töltődsz fel az új munkák előtt? A tengerparton?
Nincs közel a tenger, egy óra húsz perc autóval. Ha nagyon unatkozom, beülök a kocsiba, és kimegyek a tengerhez. A Tevere partján lakom. A teraszom alatt folyik a folyó. Gyönyörű az umbriai táj. Ülök a teraszomon, olvasok, bámulok, maszatolok a házon, elég nagy. Most fogom átfesteni az egyik falat, mert meguntam, hogy milyen színe van. Remek kávézók vannak a városban, szoktam válogatni, merre menjek.
Tudják, hogy ott lakik egy Magyarországról érkezett rendező?
Pont az a jó, hogy ott senki vagyok. Bár két helyen már tudják… Teljesen fel tudok oldódni az olaszokban, akik pont olyanok, mint a filmeken: temperamentumosak, nyitottak, hol kedvesek, hol haragosak. És lenyűgözően gazdag a múltjuk, a kultúrájuk, amelyet szenvedélyesen óvnak. Még a kisszerűségük is nagyszerű. Egészen más a temperamentumuk, más az élethez, önmagukhoz való viszonyuk.
Jó, ha az ember kilép abból a közegből, ahol, ahogy Ady mondja, „A gaz lehúz, altat, befed”.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Dömötör Ede, a szerző
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!
