EXKLUZÍV: Jó együtt játszani a közönséggel – Új cédéjét nem a nagyszínpadon mutatja be Korpás Éva népdalénekes (NAGYINTERJÚ+KÉPEK)

EXKLUZÍV: Jó együtt játszani a közönséggel – Új cédéjét nem a nagyszínpadon mutatja be Korpás Éva népdalénekes (NAGYINTERJÚ+KÉPEK)

Néhány nap múlva új CD-ét ad ki Korpás Éva a számos szakmai díjjal elismert népdalénekes, amelyet Komáromban mutat be. Azt mondja, a család lemeze lehet a Sárirom. Ráadásul valószínűleg, ez, a nyolcadik lemeze lesz az utolsó, amely megjelenik cédéhordozón. Hogy miért? Ez is kiderül a vele készült exkluzív interjúnkból.

Korpás Éva népdalénekessel arról beszélgettünk, hogy

  • Szereti a játékos kifejezéseket
  • Kézzel fogható CD lett a Sárirom
  • Milyenek Molnár Jacqueline rajzai
  • Szeretett volna anno színésznő lenni
  • Élvezi, ahogy előadásaiban egyesül a zene és a szöveg
  • Ki biztatta, hogy engedje el magát
  • Kik a zenésztársai
  • Miért fontos számára, hogy tanítványai szerepeljenek a lemezein
  • És azt is elárulta a népdalénekes, melyik két dalt tartja slágergyanúsnak a lemezről.

 

A Sárirom szóról nekem elsőre a lányok körtánca jut az eszembe.

Nem csoda, hiszen onnan kölcsönöztem ezt a szavacskát. A martosi böjti leánytánc, a pilikézés egyik dallamának ritmikus, állandóan visszatérő szavacskája, amelyben a sárirom szócskával, majd a sárgaliliom kifejezéssel is ugrólépés párosul.

Ez egyfajta játékosságot sugall a táncban is a sima futólépéseket megszakítva. Ezért is jött nekem a cím. Játékos, sejtelmes, izgalmas, üde.

 

Megtetszett?

Szeretem a játékos kifejezéseket. Amikor készül egy új lemez, gondolkodni kezdek, milyen ütős, figyelemfelkeltő címmel lehetne az egészet illetni. A Libidaridom és a Piripotty is játékos címek voltak. A Piripotty zsigerből jött, a mostani lemeznél már gondolkodóba estem, viszont elég hamar jött az ihlet. A Sárírom valahogy nagyon kiabált, hogy felhívja magára a figyelmemet. Ezek a dalok, mondhatom, hogy a tanítványaim által kerülnek feldolgozásra.

Rengeteg dalt tanítok nekik, és akarva-akaratlan azon veszem észre magam miközben énekeljük, hogy beindul a kreativitásom. Hallom a dal körül a feldolgozás lehetőségét, vagyis a zenét. Így került be a Sárírom is a repertoárba.

 

Korpás Éva

 

Szinte minden lemezhez kell két év

Mennyi idő telt el az ötlettől a megvalósításig?

Most, hogy gondolkodom, szinte minden lemezemhez kellett két év. Amikortól elkezdjük a folyamatot, megszületnek az ötletek, a dallista, amíg beérik az egész, ez mind fokozatosan történik. Alkotói folyamat. Ha a zenészek folyamatosan csak ezzel foglalkozhatnának, természetesen hamarább el lehetne készíteni egy lemezt, de százfelé vagyunk, van mindenkinek másik hivatása is a család mellett. Megpróbáljuk összeegyeztetni az életünket, és a lehető legrövidebb idő alatt kihozni egy lemezt, de ez bizony két év.

 

Családi album lett a Sárirom? Kézbe vehetjük CD formájában?

Igen, családi album lett, 16 számot tartalmaz. Sokat gondolkodtam, nyomtassunk-e egyáltalán cédékorongot borítóval. Tanácstalan voltam, mindenki le akart róla beszélni. Nagyon nehezen búcsúzom el bármitől, nehezen engedek el bármit, amire még nem vagyok kész. Ezért döntöttem mégis a nyomtatás mellett, de most már be kell látnom, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó fizikailag kiadott cédém. Sajnos, nincs ennek jövője már. Bármennyire ragaszkodom hozzá, bármennyire szeretem, bármennyire van egy olyan szűk réteg, amely még hajlandó megvásárolni a CD-ét, sajnos, a zenehallgatás módja egészen másfelé vette az irányt. Mindenki megnyomja a telefonján a zenei szolgáltató platformokat, miközben tudni kell, ez sosem lesz olyan minőség, mint egy cédére préselt zenei anyag. A másik oldalon,

ami számomra nagyon fontos, és leginkább nem tudom elengedni, Molnár Jacqueline alkotásai, amelyek már magában megérnek annyit, hogy az ember kézbe vegye és nézegethesse a rajzokat. 

Nagyon érdekes egyedi stílusa van Jacqueline-nak. Kettőt kivéve az összes gyermeklemezemet ő illusztrálta, és mégis mindegyik teljesen más lett. Látszik, ahogy az évek telnek, ő is szélesíti a határait, más technikákat is bevisz a művészetébe. Egy biztos, bárhol máshol is látom az ő rajzait, rögtön ráismerek, hogy ezt Jacqueline készítette, annyira jellegzetes.

Nagyon izgalmasak a rajzai. Megfejtenivalók. Az is beindítja egy gyermek kreativitását, hogy nézegeti a rajzot. Vajon mit jelenthet? Hogyan kapcsolja össze a dallal?

Nagyon szép lett most is a borító. Sajnálom, hogy ezt nem tudják megtapasztalni azok a szülők, akiknek nincs lehetőségük a CD-ét lejátszani, vagy nem áldoznak erre.

 

Korpás Éva

 

Az okkersárga ruha titka

Csontos István fotográfus okkersárga ruhában fotózott a plakátra.

Egyszer interneten rendeltem ezt a ruhát, mert megtetszett. Amikor megérkezett a ruha, láttam, milyen gyönyörű a színe.

Persze, a fotóról nem volt kivehető, hogy ez mennyire mini, úgyhogy arra még nem volt bátorságom, hogy felvegyem a kinti világban.

A fotózásra viszont bevállalós voltam, mindenképp érdekesnek tartottam.

 

Korpás Éva

 

Néztem a fellépésedet a Komáromi Napok egyik rendezvényén, a Népművészet Ünnepén, a Tiszti pavilon szabadtéri színpadának udvarában. Rengeteg gyermek volt körülötted. Egy idő után színház lett a koncerted. Kellékeket használtál, virágkoszorút, kalapot, boszorkányt idéztetek a gyermekekkel, egyetlen kézmozdulattal.

Kislány koromban, illetve nagylányként is volt egy vágyam, hogy színésznő legyek.

Prózamondásban értem el sikereket a szavalóversenyeken, és ezt nagyon szerettem is művelni, de valahol mégis azt éreztem, egy színházi előadásban nem tudnám magam olyan szabadra engedni, mint, amit ezt egy szerep megkíván. Volt bennem pici görcsösség. Kicsit kevésnek éreztem magam ehhez. Színpadon maradtam, énekelni kezdtem. Csak a színpad maradt közös, minden más teljesen mást követelt tőlem, de mégis megélhettem a bennem rejlőm művészi énemet. Vagyis magamra találtam. Ha autentikus formában adom elő a népdalokat, annak van egy kötöttsége, ahogy a néptáncnak is megvannak a szabályai, a keretei, amiken belül kell mozogni. A magyar népzene, néptánc tartást ad az embernek, nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is. Ez a fajta előadásmód nagyon sok évig elkísért. Amikor azután a világzenei vonalban is elkezdtem kipróbálni magam, már éreztem, hogy sikerül magamat fokozatosan kibillenteni a színpadon a kötöttségből, és játszottam. Elkezdtem nagyon élvezni.

Minél tovább haladtunk az időben, én is fejlődtem, fejlődök, új dolgokat szeretek kipróbálni, magam miatt is, és a közönség is vártja, hogy valami újat tegyek le az asztalra.

 

Korpás Éva

 

Az első előadás, ahol a próza is megmutatkozott, a Szívharang volt, amelyben elő kell adnom Laboda Róbert versét. Először furcsa is volt, hogy amellett, hogy énekelek, mondok is valamit. De most már nagyon élvezem ezt a megnyilvánulásomat a színpadon, főleg azt, hogy a kettő, a zene és a szöveg egy mondanivalóvá egyesül.

Újra vissza kellett hozni a színészi énemet, és ez nagy sikerélményem volt magammal kapcsolatban ezen a téren.

Az igazi kitörést a Piripotty koncert hozta. Színházat varázsolunk a gyerekeknek. Ehhez is kellett egy kis idő, ahogy mindenhez, hogy otthon tudjam magam érezni bizonyos helyzetekben. A Piripotty remek alkalom volt arra, hogy kiderüljön, imádok mese által játszani, színházat csinálni, és ezen keresztül megbolondítani a gyerekeket. Ebben nagyon sokat segített Csernók Klári prímásom. Ő biztatott, hogy éljem meg a pillanatokat, engedjem bele magam a mese világába. Hitt bennem, ahogy én is hiszek a tanítványaimban, a zenész kollégáimban.

Kellenek a pozitív visszajelzések, hogy igen, képes vagy rá. Fokozatosan alakult ki, hogy teljesen kinyíltam a színpadon.

 

A Sáriromban nincs mese

A Sárirom koncert lesz?

Zeneszámokat adunk elő, a Sáríromban nincs mese a zene körül, de ahogy a koncertet tervezem, tudom, hogy nagymértékben szeretném bevonni a közönséget. Hogy ez sikerül-e, nem tudom. Bízom benne, mert május elsején, a Tiszti pavilon udvarán is sikerült, és nekem nagyon fontos, hogy együtt játsszak a közönséggel. Ebben már azért nagy gyakorlatom van. Ragaszkodtam hozzá, hogy a Sárírom bemutatóján egy olyan térben játsszunk, ahol közel lesznek a gyerekek, ott lesznek előttem, testkontaktusban, szemkontaktusban, együtt tudunk lüktetni.

Nekem nagyon fontos, hogy oda tudjak menni, és bármikor megsimogathassam őket, nekik énekelhessek. Nem csak akkor, amikor színpadra hívom őket, hanem, amikor azt én érzem.

 

Korpás Éva

 

A komáromi koncert előtt odament hozzád egy kislány, és megmutatta a karkötőjét.

Egyik rajongóm volt, aki évek óta nagyon szeret járni hozzám énekelni. Amikor meglát, odafut, megölel és kérdez.

 

Kik a zenésztársaid a Sárirom cédén és koncerten?

A sok hangszeren, többek között gitáron, zongorán, kobozon játszó Madarász András a legnagyobb segítőm, aki most is megmutatta a kreativitását mindenféle téren. Ő a jobb kezem. Nála rögzítettük a lemezt, vele dolgoztunk a legtöbbet, de a többiek is hozták az ötleteiket, hozzájárultak a számokhoz. Jó hangulatú próbáink vannak. Sipos Dávid szaxofonon, Lelkes Tibor nagybőgőn, Varjú Attila dobokon közreműködik a koncerten. Az is fontos számomra, hogy a tanítványaim is szerepeljenek a lemezeimen és a koncerteken. Ez most sem lesz másképp.

Az összes gyermeklemezemnek vannak gyerekszereplői. Hihetetlenül emelik a gyerekek a zeneszámok mondanivalóját,

másrészt örülök, hogy lehetőséget tudok nekik adni arra, hogy ott álljanak mellettem, és részt tudjanak venni egy ilyen produkcióban. A lemezfelvétel is izgalmas számukra, hiszen stúdióban énekelhetnek. Szóval, egymásra vagyunk büszkék. A tanítványaim szívvel-lélekkel vettek részt a munkában, és nagyon várják a bemutatót május 11-én, vasárnap délután 16 órakor a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ felső előcsarnokában.

 

Korpás Éva

 

Sejted már, mi lehet majd sláger a Sárirom lemezről?

Amit slágergyanúsnak gondoltam eddig, általában nem lettek azok, hanem egy másik szám jött be leginkább a közönségnek.

Most is vannak tippjeim. Két dal, a lemez első és második száma. Az egyik egy csallóközi népdal, Bartók Béla gyűjtéséből, Gondolkodik a bögöly a címe. A másik dal, a Van paripám pedig egy népi mondóka, de írtam rá zenét. Ez a legkisebbeknek szól.

 

A pozsonyi sétatéren giga sláger lett.

Sosem gondoltam volna, hogy több, mint 1 200 000 megtekintésnél tart a nézettsége a YouTube-on. Az egész Kárpát-medence óvodásai és kisiskolásai is erre táncolnak. Ami természetesen nagy öröm számomra. Egy számom sem ért el még ilyen nagy sikert, de bízom benne, hogy a Sárírom lemez is eljut majd sok emberhez. A május elsejei népzenei koncertre sokan jöttek. Ismerősök, ismeretlenek. Azt sem tudtam, kire nézzek. Utóbbiakból volt több. Jó érzés volt, hogy velem énekelték a dalokat gyerekek, felnőttek. Örülök, hogy eljut hozzájuk a zenénk. Ilyen szempontból hasznos az internet. A Sárírom CD-én többféle stílussal díszítünk fel egy-egy népdalt. Valamennyi zenész más zenei közegből jött, hozták a zenei világágukat, ettől tudtuk remekül ötvözni a lemez zenei anyagát.

Vannak olyan dalok, amik a szülőknek fogják elnyerni a tetszésüket, a másik feldolgozással pedig a gyermek fogja a sokszori meghallgatással megbolondítani a szülőt. Kívánom magunknak, hogy így legyen!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző és Csontos István

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM