Nem próbált aznap délelőtt, csak este jött be a Komáromi Jókai Színházba. Néha kicsit szorosabb a tempó, mosolygott. Aznap délelőtt jutott ideje az otthonukra. Füvet nyírt és vasalt. Most pedig, amikor odakint már alkonyodott, az öltözőjében ültünk. Egy óránk volt próbakezdésig.
Olasz István színművésszel arról beszélgettünk, hogy
- Kinek az embere Bajcsi András a Jókai-darabban
- Többen nem ismerték fel Hőbörgő János Mátyás Károlyként
- Mit mondogatott a főiskolán Martin Huba
- Hol figyelt fel rá a Játszd újra, Sam! rendezője
- Kiket vinne egy lakatlan szigetre
Bajcsi András leszel az Elátkozott család című Jókai-adaptációban, amelyet Telihay Péter rendez. Kinek az embere Bajcsi, Gutaié, vagy Malárdyé?
Gutaié. Református, Gutai pedig a református lelkész. Malárdy katolikus. Az előadásban a reformátusok közösségének egyik vezetője leszek. Engem bíznak meg azzal, hogy járjam ki Malárdynál, a jelenlegi alispánnál, engedje meg, hogy egy ideiglenes templomot építsünk a földrengés miatt összedőlt eddigi templom helyett.
Küldött leszel Mokos Attila és Gál Tamás között.
Azután engem protezsálnak be a történet szerint, hogy legyek alispán. Bajcsi András egy vallásos cipész. Annyit még bevállal, hogy terelgessen egy kis közösséget, de a magas funkciót nem szeretné, miközben a közeg mégis a felé nyomja, hogy vállalja el a funkciót.
Találtam egy képet, amin még barna hajam volt.
Hőbörgő János Mátyás Károlyként először meg sem ismertelek, fekete parókában, ragasztott bajusszal.
Gadus Erika jelmez- és díszlettervező kérte, hogy küldjek egy fotót magamról, amikor még volt hajam. Találtam egy képet, amin még barna hajam volt, persze, nem ennyire dús, mint a szerepben. Hajam volt, bajuszt nem viseltem.
Sokan mondták, hogy percekig nem ismernek fel abban az előadásban, amikor színre lépek, csak később a hangomból, a gesztikulálásból. Szerintem ez a színészet lényege. Szerepről szerepre a színész egész lénye átszellemül egy kicsit, és meglepi a nézőt, hogy ilyen is tud lenni.
Énekelsz, kiabálsz, berekedsz. Címszereplőként cipeled a hátadon a szünet nélküli előadást.
Óriási falat volt ez a szerep. Hálás voltam, hogy Gardenö Klaudia rendezőnő rám gondolt ezzel a figurával. Rengeteg színt és állapotot tudok benne megmutatni, villámgyors váltásokkal.
Amikor elolvastam a szöveget, megijedtem. Hatalmas adag és nem egyszerűen mondható Witkiewicz szövege. Tudtam, hogy bele kell kalapálnom a fejembe. Egy mondatot sem lehet megúszni. Ha más a ritmusa, kicserélek benne szavakat, magamat zavarom össze. A szöveg dallama és ritmusa mentén tudtam végül megtanulni.
Az is belefért, hogy az egyik előadás során segítettél a Hőbörgőné Göbösdi Rozáliát alakító Bandor Évának, amikor leesett a pecsenyével teli asztalról egy comb.
Annak idején, Pozsonyban, az egyetemen, Martin Huba osztályfőnököm mindig azt mondogatta, hogy
hálásnak kell lennünk azokért a pillanatokért, amikor az előadás során történik valami rendhagyó.
Ez nem összekeverendő azzal, amikor valaki direkt csinál valami hülyeséget a színpadon. A pillanat adta történéssel viszont élni kell. Lehet, hogy ezekben a helyzetekben segít az Ahogy esik, úgy puffan improvizációs játék. Magabiztosabb lettem általa.
Éva a sógornődet alakítja Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című darabjának előadásában, amely, akárcsak az Ahogy esik, úgy puffan, City Reboot Polgári Társulásod produkciója.
Négy éve játsszuk. Húsz előadáson vagyunk túl. Többnek tűnhet, mert sokat reklámozzuk. Nincs olyan gyakran. Amikor van, akkor sokat kell propagálni, hogy legyen közönség. Hálás vagyok a sorsnak, hogy kelettől nyugatig bejártuk az előadással a felvidéki városokat, falvakat. Persze, nem volt még mindenütt az előadás.
Úgy vettem észre, hogy a közönség szereti viszontlátni a mindennapi vesződéseket a feleséggel, a férjjel, a gyerekkel, miközben az egésznek van egyféle humora is.
Ez a jó recept a szívesen látott színházi előadásra. Legutóbb Gútán játszottuk az előadást, mielőtt elkezdik felújítani az Adamis Anna Városi Művelődési Központot.
A Tótékban fedezett fel, a pap szerepében
Béres Attila rendező Allen Félixet, Woody Allen legendás szerepét osztotta rád a Játszd újra, Sam! című vígjátékban.
A Tótékban fedezett fel, a pap szerepében. Később a Woyzeckben az orvost adta nekem, és a Mefisztóban is szerepeltem. Most pedig itt az abszolút főszerep. Jó a munkakapcsolatunk Attilával. A Tóték idején mondogatta, mennyire megkedvelte a játékstílusomat, és szerintem a későbbi munkák során is figyelt.
Láttad Woody Allen filmjét?
Nemrég néztem újra. Kultuszfilm, az ember azokat megnézi. Hordozza az 56 év nyomát, hiszen 1969-ben íródott a darab. Egy kicsit poros a színjátszás, amit a filmben mutatnak a szereplők. Ugyanakkor időt álló anyag. Béres Attila azzal kezdte az olvasópróbát, számára nagy talány, hogy továbbra is nagy klasszikus lesz-e a mű, vagy egy idő után elveszik majd a pillanatnyi felkapottsága.
DJ Dephzac maga kérte, hogy jöhessen
Dilemma Kuczkója felkapott?
Sokan mondják, úgy autentikus, ahogy van. Adott egy szoba, ahol le vannak rakva a lemezek, a falon egy régi festmény, egy plakát, egy régi előadás stábfotója a színházból. A házunk pincéjében forgatom, a polcon áll a kamera. Nem rendeztem be szuper stúdiónak. Oszlík Peti színészkollégám is szokta nézni, és azt mondja, azért szereti, mert más DJ-ék kiöltöznek, az egész olyan menőre van játszva.
Én pedig úgy, ahogy vagyok, ingben, papucsban, oda állok, és lejátszok zenéket. Sokszor ott van velem a fiam. Az egésznek van egy egyszerű, közvetlen flowja, és ezen nem is tervezek változtatni.
Úgyis annyi szuperül megkomponált, agyontervezett videó van már fent a neten. Az influenszerek azon dolgoznak, hogy minél tökéletesebb legyen minden beállítás. Nekem ez ilyen puritánul jó.
Ki lesz a legközelebbi vendég?
Számomra megtiszteltetés volt, amikor olyan neves DJ, mint Dephzac maga kérte, hogy eljöhessen a kuckómba, és lejátszana néhány olyan zenét, amit a partikon nem pörget. Nem csak a zenéből, de más művészeti ágakból is hívok vendégeket. Legutóbb Szebellai Dani kollégámat szólítottam meg egy következő műsorra, de még időt kell találnunk rá.
Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?
Zenészt vagy színészt?
Legyen mindkettő! A zenészek közül például Aszpikpatkányt?
Ó, jaj, János! Hostomský Fannit nem mondhatom, mert a feleségem is olvassa ezt az interjút. (nevet) Egyébként igazad van. Fanni, aki kolléganőm is a színházban, nagyon tehetséges zenész, bírom a dalait. A zenészek, DJ-ék közül Palotai Zsolttal, azaz DJ Palotaival mentem volna arra a bizonyos lakatlan szigetre, ha nem hagyott volna itt bennünket két éve, ősszel, örökre. Hasonló volt a gondolkodásunk a művészetekről, a zenéről.
A Komáromi Jókai Színházbeli kollégák közül Szabó Viktorral mennék, mert egy lakatlan szigeten jól jön az ügyes, talpraesett barát. Rengeteget tudnánk nevetni, és végre jól kipletykálhatnánk magunkat. (nevet)
Jártok a családdal is szigetekre?
Szeretünk utazni, ha erre gondolsz. Tavaly Görögországban, Krétán, tehát éppen egy szigeten nyaraltunk. A húsvétot Münchenben töltöttük.
Jó kiesni az itthoni mókuskerékből. Együtt lenni a családdal, lazulni, nevetgélni. Világot látni, más embereket, más mentalitást tapasztalni.
München sokszínű volt. Az emberek egy akkora parkban piknikeztek, mint fél Komárom. És talán nyugodtabbak voltak, mint errefelé. Persze, itthon a legjobb élni.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző és Komáromi Jókai Színház
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!