Kicsiny egyházunk, drága hívek. Misebor, kegytárgybolt, gyülekezet. Ministráns és templomszolga, olvastuk a roadjaik kapucnis pulóvereinek hátulján. Mintha nem is az egyebek mellett, a Rage Against the Machine nyomdokain született, nyolc éve rap-rockot nyomó zenekarról lenne szó! Juró Szabit, a miskolci Z!enemi frontemberét először arról faggattuk, honnan való a zenés-táncos áhítat.
„Az egyik koncertünkről hazafelé menet, 2021 tavaszán találtuk ki” – kezdte az énekes. – „Akkor hunyt el DMX, azaz Earl Simmons amerikai rapper, és
arról beszélgettünk, milyen érdekes, hogy sok rapper a halála után lesz igazán ismert. Szóba került, hogy a Biblia is azért olyan kelendő, mert meghalt az MC, aki, ha már akkor létezett volna hip-hop, biztosan rapper lett volna, és úgy mondta volna az igét. A második eljövetel című lemezünk óta mindenre ezt húzzuk, egészséges keretek között kifigurázva az egyházat és a vallást, de semmiképpen sem a hitet. A vallásból és Istenből viccet sosem csinálunk.”
Nyolc év van mögöttetek.
Sok gyakorlás, három lemez, húsz videoklip. Ez egy nagyon termékeny zenekar. Rengeteg koncertünk volt. Tehetségkutatótól kezdve, támogatott bandaként adott, kisebb zenekarokkal közös bulikon át, az egyre nagyobb zenekarokkal közös fellépésekig. Most a Phoenix RT zenekarral éppen zajlik az Égjen! Tour. Áprilisban Szombathely és Kecskemét után, Kaposvárra és Székesfehérvárra megyünk együtt.
A Dal 2025 dalválasztó show-ban az elődöntőben szerepeltünk Kettesben önmagammal című dalunkkal. Úgy tűnik, kezd beérni a nyolc év gyümölcse.
Nem bonyolítottátok túl a dal klipjét. Ül két ember.
Mindkettő én vagyok, és beszélgetek önmagammal. Az elején Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című könyvében lapozgatok. Ha valaki elolvassa, találkozhat ebben velem is. Manna című harmadik lemezünket Vári Gábor hangmérnöknél és producernél, a Miracle Studióban vettük fel, Szegeden. Nemrég új próbatermünk lett. Nem osztozkodunk senkivel, csak a saját holmink van ott. Sokkal alkalmasabb a kreatív írásra.
Alsószeli?
Az Égjen! Tour első állomása volt. Életünkben először jártunk Szlovákiában koncertezni. Nagyon jó volt a fogadtatás és az is, hogy rengeteg néző érkezett.
Egy templomablak előtt zenéltetek.
A rozettát, azaz az ablakrózsát használjuk háttérnek a színpadon. Manna lemezünk borítója is így néz ki.
Úgy tartjátok, hogy a hatodik Z!-tag a közönség?
Nagyon fontos a támogatás, amit a közönségünktől kapunk, ahogy az is, hogy mi tudjunk nekik adni. Van már keménymagunk, ami egyre nő.
Sok emberrel találkoztunk, akik már a mi cuccainkat hordják. A márciusi komáromi koncertre is követtek bennünket rajongók otthonról. Kezdünk kilépni az előzenekari árnyékból.
A Mannát a budapesti Barba Negrában mutattátok be.
Több éve a Barba Negrás Szűcs Misi a menedzserünk, koncertjeink szervezője. Ő viszi a Road-ot, a Hooliganst és több produkciót. Misi ösztönzött bennünket, hogy a lemezt a Barba Negrában mutassuk be. Azt mondta, ha nem is egyedül, de valakivel álljunk össze.
Megtaláltuk Puss Tomiékat, nagy barátság szövődött a Z!enemi és a Phoenix RT között. Kiváló koncertet tudtunk csinálni!
Bennem az állat, bennem a szent. Így áll a kettesben önmagammal szövegében.
Mindenkiben így van, nyilván az ember igyekszik elnyomni a rosszat, a jó javára, csupán a jót mutatni. Az állati, az ösztönös a több, az zsigerből jön.
Ahogy telnek az évek, egyre többet tapasztalunk, és megtanuljuk ezt ellenőrizni.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Pálfi Károly / ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!